Pintér erősödő etnikai konfliktusokat jósol

Olyan rendőrök képzése a cél, akik képesek felkészülten kezelni az etnikai konfliktusokat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető minderről a Nemzetközi Rendészeti Akadémián, a Bevált gyakorlati módszerek a multikulturális környezetben végzett rendőri munka terén címmel rendezett kétnapos képzés megnyitóján beszélt. Kijelentette: a gazdasági válság hatására Magyarországon is "nem várt módon" kiéleződtek az etnikai feszültségek, és erre a helyzetre a kormány jogi és rendőri szempontból is választ adott "azokon a területeken, ahol erre szükség volt".

A belügyminiszter azt mondta, hogy "az egyik legkiélezettebb helyzet Gyöngyöspatán alakult ki". Mint felidézte, a Heves megyei településre Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettel együtt látogattak el, s akkor határozták el, hogy az oktatás segítségével is igyekeznek kezelni a problémát.

Ezért szervezték meg a mostani képzést, amelynek keretében az Egyesült Államokon túl Hollandia, Norvégia, Kanada és az Egyesült Királyság is segítséget nyújt Magyarországnak, bemutatva a multikulturális környezetben dolgozó rendőrök jó gyakorlatait.

Pintér Sándor közölte, az eseményen részt vesznek a rendőröket képző szakközépiskola és főiskola tanárai is, hogy a képzésen szerzett tapasztalataikat a hallgatóknak is átadják, ezáltal ők is felkészültebben kezelhetik majd a hasonló helyzeteket.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis szerint Magyarország nincs egyedül az ilyen jellegű problémákkal, az Egyesült Államokban és Európa több országában is tapasztalható hasonló helyzet. A különböző országokból származó szakértők sokat tanulhatnak egymástól - fogalmazott a nagykövet, hozzáfűzve: nagy szakértelemmel rendelkező előadók érkeztek a képzésre, így mások mellett az FBI különleges ügynökei a Los Angeles-i bűnüldözési tapasztalataikról számolnak be.

A diplomata megjegyezte, Gyöngyöspatán meggyőződött arról, hogy a magyar rendőrök erőfeszítéseikkel minden lakost igyekeznek megvédeni a megfélemlítéstől. Mélységesen tiszteli a rendőrök munkáját, akik sok kihívással találkoznak hivatásukban. Az állampolgárok, akiket védenek, nagy hálával tartoznak nekik - fogalmazott Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Szerinte a rendőrök elkötelezetten látják el feladataikat, aminek célja, hogy az emberek félelem és erőszak nélkül élhessenek.

Az eseményen Pintér Sándor dísztőr emlékérmet adott át az ILEA leköszönő igazgatójának, Penny K. Hobacknak.

Hétfőn és kedden az ILEA és a Nemzetközi Képzési és Polgári Védelmi Központ (ITCCMC) szervezésében Jó gyakorlatok a multikulturális közegben végzett rendőri munkában címmel tartanak képzést. Az üléseken mintegy ötven, az országos és megyei rendőrkapitányságokon, valamint rendészeti akadémiákon dolgozó magyar szakember vesz részt.

A mintegy 2900 lakosú Gyöngyöspatán március elejétől két héten át járőröztek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. A Véderő az április 22-24. közötti időszakra hirdetett katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort a település határába, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta.

Április 26-án késő este a Véderő tagjai összeverekedtek helyi romákkal. Három férfit kórházba szállítottak, illetve a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.