Pintér: a Belügyminisztérium vizsgálja az eladósodott önkormányzati cégek helyzetét

A Belügyminisztérium vizsgálja az eladósodott önkormányzati cégek helyzetét, 2014-re lesz elegendő információ arról, hogy esetükben is szükséges-e kormányzati segítség - mondta Pintér Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.

A belügyminiszter hozzátette: vizsgálják azt is, hogy milyen mértékű ezen önkormányzati vállalatok működési költsége, lehet-e finanszírozni a bevételeikből, illetve az önkormányzatok által kivetett adókból. Pintér Sándor nem zárta ki, hogy az önkormányzati cégek esetében is több milliárdos tételről van szó. El kell gondolkodni, ki tudják-e gazdálkodni az önkormányzatok vagy kormányzati segítségre van szükség - tette hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy a vállalatok állami átvétele nem minden esetben oldja meg a problémát. Például szerinte nem volna szerencsés, ha Budapestről mondanák meg, milyen legyen valamelyik településen a helyi közlekedés. Lehet azonban, hogy más típusú cégeknél - például a tárcához kerülő vízügy vagy hulladékgazdálkodás esetében - az önkormányzatoknál nagyobb, központi szervezet általi irányítás volna megfelelő - mondta.

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy jelenleg információgyűjtés zajlik, azt vizsgálják, melyik megoldás a legolcsóbb, melyik hozza a legtöbb hasznot az állampolgároknak. Az önkormányzatoknak "személyre szabott", több oldalas kérdőívet küldenek ki.

A belügyminiszter emlékeztetett: voltak olyan önkormányzati feladatok, amelyeket már korábban átvállalt a kormányzat, ilyen például a kórházak működtetése, amelyet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet vett át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.