Pintér Sándor rosszul tudta, de fenntartja

Pintér Sándor belügyminiszter tévesen tájékoztatta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, amikor Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök kérdésére válaszolva reagált Csikós Klaudia, a Blikk munkatársának ügyére, akit vélhetőleg törvénytelenül hallgattatott le a közelmúltban a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

Pintér azt mondta: „Nem tudom, hogy az az eset bekövetkezett-e vagy sem, vagy ha tudom, akkor most nem mondhatom el, de a lényege a következő: Magyarországon rendkívül egyértelműek a törvények. Magyarországon demokrácia van, egyetlenegy olyan ember sincs az országban, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, ne lehetne lehallgatni, ne lehetne felderíteni azt a tevékenységét, amelyet ő elkövetett. Nincs ilyen ember. Törvényeink nagyon alaposak, nagyon demokratikusak, és azt gondolom, hogy ez az Európai Unió bármely országában megállja a helyét. Tehát szeretném elmondani, hogy törvényes keretek között dolgozunk, egyetlenegy panasz sem érkezett arra, hogy a magyar titkosszolgálatok, a magyar rendőrség vagy akiknek lehetőségük van ezeket az eszközöket alkalmazni, törvényt sértettek volna."

Csikós Klaudia, a Blikk újságírója munka közben
Csikós Klaudia, a Blikk újságírója munka közben
Pozsonyi Zita

Pintér ez utóbbi állítása tényszerűen nem igaz. Két héttel az idézett bizottsági meghallgatása előtt, május 19-én ugyanis Magyar Gábor ügyvéd, Csikós jogi képviselője panaszt jelentett be az újságírónő lehallgatása miatt, s abban részletesen kifejtette, miért tartja törvénysértőnek az eljárást. Magyar emlékeztetett, hogy Csikós ellen hivatali vesztegetés és felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés miatt folyt titkos nyomozás, azonban a neki tulajdonított bűncselekmények nyilvánvalóan csak merő kitalációk voltak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Csikóst még tanúként sem hallgatták ki. Lehallgatására, híváslistája lekérésére csak rendőrségi kapcsolatainak feltérképezéséhez volt szükség. Magyar rámutatott: a védelmi szolgálat fellépése azért is különösen aggodalomkeltő, mert ellehetetleníti az újságíró munkáját, megfélemlíti az újságírót, és elriasztja az esetleges információforrásokat.

Érdeklődésünkre a Belügyminisztérium azt közölte: Pintér Sándor fenntartja, amit a bizottság előtt elmondott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.