Pintér Sándor a szolgálat halottjává nyilvánította a motoros járőrt

A szolgálat halottjává nyilvánította a belügyminiszter azt a motoros járőrvezetőt, aki hétfőn halt meg egy balesetben Balástyánál - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Jászai Linda közölte, Holik Tamás Attila rendőr zászlós temetése katonai tiszteletadás mellett július 17-én 13 órakor lesz Szeged-Tápén, az Újtemetőben.
    
A járőrvezető motorkerékpárjával hétfőn szolgálati feladatának teljesítése közben, az 5-ös út 145-ös kilométerénél összeütközött egy személyautóval. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de a zászlós életét nem tudták megmenteni.
   
Holik Tamás Attila 1979-ben született Hódmezővásárhelyen. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola elvégzése után 2001-ben kezdte meg hivatásos szolgálatát szülővárosában járőrként, majd 2002-ben ellenőrző motoros járőrnek nevezték ki. 2004-ben a megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztályához került, járőrvezetői beosztásba. Később vizsgálóként, majd tavalytól ismét ellenőrző motoros járőrvezetőként dolgozott. Munkája elismeréseként soron kívül főtörzsőrmesteri és zászlósi rendfokozatba léptették elő.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.