Pintér most nem mondta, hogy két héten belül rend lesz

A köztisztviselők és a hivatásos állományúak életpályamodelljének kidolgozása, valamint az elektronikus közigazgatás megtervezése, megszervezése lesz a Belügyminisztérium fő feladata ebben a kormányzati ciklusban - mondta Pintér Sándor belügyminiszter azon a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait.
A miniszter a tárcája hatásköri változásait firtató kérdésre válaszolva elmondta: az új feladatok mellett van olyan is - az építésügy -, amely elkerült a minisztériumtól.

Pintér Sándor közölte, hogy a tárcánál kialakult az új vezetési rend, amely nem sokban tér el a régitől, két poszton történt változás.
Továbbra is Kontrát Károly a parlamenti államtitkár és ő lesz a miniszterhelyettes. Felkai László közigazgatási államtitkár ugyancsak marad a posztján. Pogácsás Tibor az önkormányzati területért, Tasnádi László a rendészeti területért felel majd új államtitkárként.
Kontrát Károlyról a belügyminiszter azt mondta, hogy eddig is ő "tartotta a frontot a parlamentben", a tárca álláspontját ő ismertette a legtöbb alkalommal az Országgyűlésben, és ez ezentúl is így lesz.

Pogácsás Tibor, Kontrát Károly, Pintér Sándor, Tasnádi László és Felkai László - Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Pogácsás Tibort Pintér Sándor úgy jellemezte, hogy "új szín a belügyben". Az önkormányzati államtitkár a "frontvonalról érkezve" tud új ismereteket hozni, és élettapasztalata alapján javaslatokat vár tőle - mondta.

Felértékelődött napjainkban a rendészeti tevékenység - mondta a miniszter, és előrevetítette, hogy áttekintő feladatok lesznek ezen a területen, amelyek a titkosszolgálatok által szerzett információktól a felhasználásukkal meghozott döntésekig terjed. Tasnádi László - aki az előző ciklusban kabinetfőnök volt - korábbi tevékenysége, életpályája alapján jól ismeri a titkosszolgálatok teljes területét, és ennek felhasználásával megfelelő képviselője lesz ennek a területnek - jelentette ki a miniszter.

Felkai Lászlóval kapcsolatban a miniszter azt emelte ki: hogy a közigazgatási államtitkár szintén a folytonosságot jelenti a minisztériumban, a szellemi kvalitásait és a munkabírását pedig legendásnak nevezte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.