Petőfi adó: az ORTT nem alkuszik

A közmédiumnak kedvező elsőfokú ítélet ellenére tovább viszi a médiahatóság az MR2-Petőfi rádió ügyét - tudta meg médiahatósági forrásból az MTI. A per tárgya, hogy közszolgálati-e a Magyar Rádió fiatalokat megcélzó adójának működése.

A médiahatósági forrás közlése szerint automatikusan fellebbeznek, hacsak - az ügyet eleve vesztettnek látva - az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem hoz ezzel ellentétes döntést; ilyen határozatot azonban mindeddig nem hozott az ORTT.

"Sajnálom, hogy ORTT presztízskérdést csinál a fellebbezésből, pedig az elsőfokú bíróság ítélete több mint egyértelmű" - kommentálta az értesülést Such György, a Magyar Rádió Zrt. elnöke, aki az elsőfokú döntés kihirdetése után "a józan ész és a jogszabályok győzelmeként" értékelte az ítéletet.

A Fővárosi Bíróság június 17-i elsőfokú ítéletében hatályon kívül helyezte azt a médiahatósági határozatot, amely - egy 2007 szeptemberi nap műsorainak vizsgálata alapján - azt állapította meg: nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek a Magyar Rádió MR2-Petőfi adójának műsorszolgáltatása. A médiahatóság tavaly január végi döntését támadta meg a Magyar Rádió, az ORTT határozata szerint ugyanis 2007. szeptember 21-i működésével az MR2-Petőfi adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését, amelyet a médiatörvény megkövetel a közmédiumoktól.

A közrádió vezetése arra hivatkozva kérte a határozat megsemmisítését, hogy a közrádió összes, bárki által fogható csatornája együttesen felel meg ezeknek a kritériumoknak, márpedig a jogszabály az intézményektől, nem pedig azok egyes adóitól várja el a megfelelést a sokszínűség követelményének.

A menedzsment emellett végrehajthatatlannak tartja az ORTT határozatát, mivel az nem jelöli meg, mit és mikortól kellene tennie a rádiónak. Az MR tavalyelőtt nyár óta új műsorstruktúrával jelentkező - és sajtóhírek szerint ezzel jelentős hallgatottságnövekedést elérő - Petőfi adója ellen már 2007 őszén kritikákat fogalmaztak meg az ORTT egyes tagjai, mondván, az adó csak a huszonéves és harmincas korosztálynak szól. A médiahatóság tavaly január 30-án elfogadott határozata kimondta: "a műsorszolgáltató nem tesz eleget a médiatörvényben a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt alapelvi követelményeknek", mivel "nem biztosítja a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését, nem gondoskodik a műsorszámok változatosságával a hallgatók széles köre érdeklődésének színvonalas kielégítéséről".

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.