„Péterfalvi kezdje elölről!”

Újabb bejelentést és kezdeményezést nyújtott be Péterfalvi Attilának Harangozó Tamás országgyűlési képviselő a Szabad Európa Csapat néven elhíresült fideszes adatgyűjtő szervezet ügyében. A szocialista politikus először február 24-én kereste meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét azzal, hogy sajtóhírek szerint a veszprémi időközi választáson a mozgósítás olyan adatgyűjtésen alapulhatott, amelyben vitatható, hogy az érintettek hozzájárultak-e az adataik kezeléséhez.
A 444-nek titoktartási kötelezettségét felrúgva nyilatkozott egy István néven említett fiatal, akit a barátja szervezett be a Fidesz adatgyűjtő csapatába, ahol állítása szerint ezer forintos órabérért dolgozott. Szavaiból az derült ki, hogy a támogató aláírások gyűjtésekor külön listát vezettek azokról, akik „nem tűntek fideszesnek”.

Péterfalvi vizsgálatot rendelt el az ügyben, ám miután megkeresésére Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója azt válaszolta, hogy ő sem a kifogásolt adatkezelésről, sem a Szabad Európa Csapatról nem tud, le is zárta azt, mondván nincs nyomozati joga a Kubatov állításait esetleg cáfoló bizonyítékok begyűjtésére.

Harangozót megdöbbentette Péterfalvi eljárása, ezért újabb bejelentést tett, amelyben egyebek között rámutatott: a hatóság igenis rendelkezik a szükséges törvényi felhatalmazással ahhoz, hogy tisztázza, történt-e törvénysértő adatkezelés a Fidesznél, s hogy miféle adatgyűjtést végzett a Szabad Európa Csoport. Harangozó mindenesetre az újabb bejelentésében néhány bizonyítékot is Péterfalvi elé tárt.

Olyan dokumentumokat, amelyeket nyomozati jogkör nélkül is bárki beszerezhet kis utánajárással. Köztük egy 2010. február 27-én a Youtube-ra feltöltött videót, amely egyértelműen bizonyítja, hogy Kubatov Gábor – a Péterfalvinak adott válaszában írtakkal ellentétben – nemhogy tudott a Szabad Európa csapat létezéséről, de legalább egy alkalommal találkozott is az aktivistákkal a Polgárok Házában. A felvételen egyértelműen azonosítható Kubatov. Harangozó a Péterfalvihoz eljuttatott levelében felsorolja, milyen jogosultságai és lehetőségei vannak a hivatal elnökének ahhoz, hogy a jogtalan adatkezelésre fényt derítsen, majd rámutatott: ha a hatóságnak csak annyi joga lenne, hogy levelezzen a jogellenes adatkezelés gyanújába keveredett szervezettel, az nem indokolná egy akkora apparátus fenntartását, mint a mai NAIH.

Harangozó lapunknak azt mondta, bízik abban, hogy Péterfalvi Attila az elé tárt új bizonyítékok fényében most már lefolytatja az ügyben a szükséges vizsgálatot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.