PET-központok: megelőztük Ausztriát, aztán lemaradtunk

A PET-diagnosztika a rákszűrés egyik leghatékonyabb eszköze, mert már azelőtt láthatóvá teszi a betegség miatt bekövetkező anyagcsere-változásokat, mielőtt anatómiai elváltozásokat lehetne tapasztalni. Debrecenben húsz éve kezdte meg a működését az ország eső PET-centruma. 

- Amikor Magyarország első PET-központja a debreceni Atommagkutató Intézetben húsz évvel ezelőtt megkezdte a működését, az egész világon még csak körülbelül száz ilyen berendezés működött. Akkoriban nemcsak hazánkban, de még Kelet-Európában is egyedülálló volt a debreceni PET-centrum, ezért az ország egészéből és külföldről is érkeztek betegek - mondta Trón Lajos professzor, a hazai PET-diagnosztika úttörője abból az alkalomból, hogy a Magyar Tudományos Akadémia debreceni székházában jubileumi tanácskozást tartottak az idén húsz éves PET-centrum tiszteletére.

A PET (azaz pozitron emissziós tomográf) lényege, hogy az emberi testbe radioaktív izotóppal megjelölt cukormolekulákat juttatnak, majd úgynevezett PET-kamera segítségével követik nyomon a molekulák eloszlását és felszívódását. Mivel a rákos sejtek különösen sok cukrot fogyasztanak, ma már korai szakaszban meg lehet találni azokat a gócokat, ahol feltűnően sok cukor koncentrálódik, s ahol valószínűsíthető a daganat kialakulása.

Ezzel kapcsolatban Trón Lajos, a Debreceni Egyetem Nukleáris Medicina Intézetének emeritus professzora a Debreceni Egyetem honlapjának azt nyilatkozta: a PET a tumordiagnosztika egyik leghatékonyabb eszköze,  amely még azelőtt láthatóvá teszi a betegség miatt bekövetkező anyagcsere-változásokat, mielőtt anatómiai elváltozásokat lehetne tapasztalni.

Hozzátette: a technika fejlődésével a PET-módszert összekötötték más anatómiai képalkotó eljárással, így 2001 óta már PET-CT-k is működnek. Az évek alatt a PET-kamera felbontóképessége is sokat javult: a kezdetei 4-5 milliméterrel szemben a mini PET-kamerák már képesek 1 milliméter alatti felbontású képet adni, ami a betegvizsgálatok mellett a gyógyszerfejlesztésben is nagy előrelépést eredményezett.

A tanácskozáson elhangzott, hogy a debreceni PET-központ indulási alapfeltételei az Atomkiban működő ciklotron révén ugyan megvoltak, de számos társszakmának kellett ahhoz összefognia, hogy a ma már nélkülözhetetlen orvosdiagnosztikai eljáráscsoport mára rutinszerűen végezhető legyen.

Az országban Debrecenen kívül ma már működik PET-központ Budapesten, Kaposváron és Kecskeméten is. Igaz, a szakemberek szerint az ország ezen a téren is lemaradt kissé, hiszen a Magyarországhoz hasonló lakosságszámú Ausztriában jóval több ilyen képalkotó diagnosztikai berendezést működtetnek, mint nálunk - holott a debreceni centrum révén nálunk hamarabb üzemelt PET-kamera, mint nyugati szomszédunknál.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.