Pest megye pótoltatná a haláladó-elvonást

Az örökösödési illeték eltörlése miatti bevételkiesés pótlására szólítja föl a kormányt Szűcs Lajos (Fidesz), a Pest megyei közgyűlés elnöke. Javaslatát a kabinet és az önkormányzatok december 4-ére összehívott egyeztető fórumán ismerteti. Szűcs elmondta, hogy a helyhatóságoknak 2009-től sok milliárd forintos hiányt jelent majd a „haláladó” eltörlése. Az ebből származó bevételeket eddig fele-fele arányban osztották meg a költségvetés és a megyék, valamint a főváros között, egy speciális számítás alapján.


Pest megyét különösen nehéz helyzetbe hozhatja az illeték eltörlése, hiszen az országos átlaghoz képest magasabb ingatlanárak miatt az öröklés során keletkező vagyonértékű jogok után sok százmillió forintos bevételhez jutott. Mivel az önkormányzat költségvetésében jövőre e nélkül is tíz százalékos lesz az állami forráskivonás, a megyének pótlólagos bevételhez kell jutnia.

Kérdésünkre, mit tesznek akkor, ha a kormány nem pótolja a kieső bevételt, Szűcs Lajos elmondta, hogy egyelőre nem készítettek vészforgatókönyvet. Bíznak abban, hogy a kabinetnek sikerül forrást találnia. Ha mégsem, Pest megyének át kell gondolnia, hogy az államtól átvállalt alapfeladataiból melyeket kénytelen visszaadni. Az újabb forráselvonás ugyanis az oktatási és a szociális ellátást is komolyan veszélyezteti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.