Pert nyertek a szombathelyi orvosok

Első fokon pert nyert a Szombathelyi Munkaügyi Bíróságon az a hetven orvos és egészségügyi szakdolgozó, akik ügyeleti díjuk kifizetése miatt perelték a Markusovszky Kórházat.

A szerdán kihirdetett nem jogerős ítélet szerint összesen 16 millió 528 ezer 315 forint és ennek 2006 január elsejétől számított  kamatai illetik meg a felpereseket.

A munkaügyi perre azért került sor, mert a kórház egy akkor érvényben lévő, azóta az Alkotmánybíróság (AB) által már megsemmisített kormányrendeletre hivatkozva alacsonyabb összegű ügyeleti díjat fizetett, mint amennyi a dolgozókat megillette volna.

A kormányrendelet alapján a munkaadó ugyanis az ügyeleti időnek csak egy részét számolta el teljes értékű munkaidőnek, valamint a heti 48 órát meghaladó, úgynevezett önként vállalt túlmunkára sem  kapták meg a kórházi dolgozók az 50 százalékkal emelt ügyeleti díjukat.

A dolgozók keresetükben eredetileg egy jóval nagyobb összeg, több mint 77 millió forint elmaradt ügyeleti díj megítélését kérték  a bíróságtól, de időközben a kirendelt igazságügyi könyvszakértő szakvéleményét elfogadva a követelést a felperesek leszállították.

A bíróság elsőfokú ítéletében figyelembe vette azokat az időközben életbe lépett törvényi változásokat is, amelyek az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjának számításánál speciális szabályokat alkalmaznak, ugyanakkor az önként vállalt túlmunka fogalmát is bevezetik.

Ezek szerint a szabályok szerint is járt volna azonban az 50 százalékkal emelt ügyeleti díj, egy európai uniós irányelv szerint ugyanis az ügyelet teljes időtartama munkaidőnek számít, még akkor is, ha az orvos az ügyelet alatt - más dolga nem lévén - alszik vagy pihen.

A bíróság ítéletében felhívta a kórházat arra, hogy a társadalombiztosítónak külön nevesítve jelentse azt az időtartamot, amit  a dolgozók önként vállalt túlmunkával töltöttek. Ez ugyanis az érintettek szolgálati idejének kiszámításánál többletként vehető  majd figyelembe.

Az ítélet nem jogerős, a feleknek a határozat írásba foglalása és kézhez vétele után 15 napjuk van arra, hogy döntsenek az esetleges fellebbezésekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.