A "kiskunmajsai terminátor" visszavág

Elmaradt járandóságaik miatt 280 millió forintra perelik az államot azok a roma politikusok, akiket formai hibák miatt nem engedtek elindulni az országos cigány választáson – jelentette be Kolompár Orbán. A pénzt jótékony célokra szeretnék fordítani.

Rossz előjelekkel vágott neki a pár hete tartott cigány választásnak az MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma). A Kolompár Orbán vezette szövetség listájáról 28 jelöltet töröltek, mert a megadott határidőig nem nyilatkoztak a jelölés elfogadásáról, és arról sem, rendelkeznek-e választójoggal. Kolompárék már javában az OVB (Országos Választási Bizottság) elnökének lemondását követelték, de a döntést – egyetlen kivételtől eltekinte – a Legfelsőbb Bíróság jogerősen is jóváhagyta. Az MCF így eleve esélytelen helyzetből, 26 megmaradt jelölttel pályázott az OCÖ (Országos Cigány Önkormányzat) 53 képviselői posztjára. Az eredmény ismert: a Lungo Drom a fideszes Farkas Flórián vezérletével valósággal tarolt a választáson, 37:16 arányban legyőzte az MCF-et.

Időközben megalakult az új országos önkormányzat, Farkas Flóriánt (meglepő módon az MCF-es ellenzék támogatásával) elnökké választották. Az alakuló ülésről az ellene folyó bírósági eljárás miatt egyedül Kolompár Orbán hiányzott. Megbízólevelét utólag vette át, az esemény alkalmából pedig sajtótájékoztatót hívott össze.

Kolompár – akit egyik helyettese, ifjabb Bogdán János korábban a „magyar közélet kiskunmajsai terminátoraként” jellemzett – közölte, hogy a választásból kizárt 27 jelölt pertársaságot alakít. A listáról törölt MCF-es politikusokat az erkölcsi és politikai kár mellett anyagi veszteség is érte. Ha bekerültek volna az OCÖ-be, Kolompár szerint négy év során úgy 280 millió forintot kerestek volna. Elmaradt járandóságaik miatt pert indítanak az állam ellen, a pénzt jótékony célra – részben egy gyermekkórház támogatására, részben egy roma elitintézmény létrehozására – fordítanák.

A Lungo Drom több mint kétharmados többsége nem győzte meg Kolompárt, úgy véli, az MCF-es jelöltek kizárása érdemben befolyásolta a választást. (Ilyen körülmények között nem katasztrofális vereségnek, hanem kimagaslóan jónak tartja a szervezete által elért eredményt.)

Ráadásul szerinte a Lungo Dromnál súlyosabb adminisztratív szabálytalanságok történtek. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman állásfoglalására hivatkozik. Bár ilyen esetekben nincs hatásköre intézkedni, a kisebbségi jogok biztosa egy panasz nyomán – részletek említése nélkül – megállapította: más jelölő szervezetek listái esetében arra is volt példa, hogy egyes jelöltek nem a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adataikat adták meg. Az OVB azonban emiatt nem tagadta meg a nyilvántartásba vételüket.

Kolompár állítja, hogy „megfelelő anyagi kondíciókkal” adja át utódjának az országos önkormányzatot: a számlán mintegy 180 millió forint van. Ugyanakkor nehezményezte, hogy az OCÖ alakuló ülése után Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a személyét is élesen bírálta. Kolompár Orbán, aki a jövőben az MCF frakciójának vezetőjeként vesz részt az ország önkormányzat munkájában, továbbra is ártatlannak vallja magát az ellen felhozott gazdasági vádakban.. „Egyetlen forint sem tűnt el”, hangsúlyozta. Balog államtitkárral pedig szívesen leülne egy kávé mellé beszélgetni, hogy tisztázzák az „esetleges félreértéseket”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.