Perre is mennének a hosszú áramszünet miatt

Egységesen fog fellépni az E.ON-nal szemben a kárigények összegyűjtése után a Vas Megyei Védelmi Bizottság - közölte Kovács Ferenc, a védelmi bizottság és a Vas Megyei Közgyűlés elnöke Szombathelyen. Ha a szolgáltató nem hajlandó megegyezni, perelnek. Az E.ON vis majorra hivatkozik.

"Ha az áramszolgáltató nem lesz nyitott egy peren kívüli megállapodásra, abban az esetben jogi úton fogunk érvényt  szerezni a lakosság kárigényének" - hangoztatta Kovács Ferenc.

Hozzátette: erről a védelmi bizottság keddi ülésén, amelyen az  E.ON képviselője is jelen volt, határozatot fogadtak el.
Egy másik védelmi bizottsági határozat szerint a testület a Magyar Energiahivatalhoz és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul annak érdekében, hogy a két hatóság hivatalosan állapítsa meg, valóban vis major esetről van-e szó, ahogyan arra szolgáltató hivatkozik.

Kovács Ferenc szólt arról is, nemcsak a lakosságot, hanem az  önkormányzatokat is érte kár, de ezek fedezhetők a regionális vis  maior-keretből. Az önkormányzati károk mértékéről öt napon belül,  tehát most keddig kellett az érintett helyhatóságoknak nyilatkozniuk. Az E.ON munkagépei ugyanis közterületeket rongáltak meg. Sokba került Vas megyében az oszkói idősek otthona lakóinak kényszerű átköltöztetése is.

A polgármesterek többsége úgy vélte, a szolgáltatónak fel kellett volna készülnie az olyan helyzetekre is, mint amilyen  bekövetkezett. Rendelkezniük kellene a hiba elhárításához szükséges  gépekkel és megfelelő számú aggregátorral, hogy települések ne maradjanak napokig áramellátás nélkül - mondta.

Herczeg Gyula, Gersekarát polgármestere az MTI-nek a védelmi  bizottsági ülés után elmondta: a lakosság visszautasítja az E.ON  tízezer forintos élelmiszer utalványát, szavai szerint, ugyanis ezt igazságosan nem lehet elosztani. A polgármester szerint elkerülhetetlen a pereskedés, amelyben az embereknek csak összefogással lehet esélye egy olyan nemzetközi céggel szemben, mint az E.ON.

Sokáig tartott a helyreállítás
Sokáig tartott a helyreállítás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.