Perözön van, fűtés nincs a Kodály köröndön

Egy viharban megrongálódott tető javításakor szakszerűtlenül használt nyílt láng okozta a Kodály-köröndi palota tavaly nyári megsemmisüléséhez vezető tűzvészt a katasztrófavédelem szerint.
Ezt a feltételezést osztja a jelek szerint a BRFK is, ahol – a rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatása szerint – szakértők bevonásával még mindig tart a tűzvész előtt a tetőn dolgozó munkások egyike ellen a közveszélyokozás gyanújával egy éve indult eljárás.
Csakhogy jogilag még semmi nem biztos. A társasház bíróság elé vitte a katasztrófavédelem jelentését.

Szakértőjük szerint a tűz okainak kiderítésekor nem végezték el az ilyen mérvű pusztítást okozó tüzek után kötelező valamennyi vizsgálatot, helyette abból indultak ki, hogy ha nyílt lángot használtak a tetőn, biztos az okozta a tüzet. Pedig szerintük mástól is keletkezhetett, mivel az épület harmadik emeletének nagy része évek óta átépítés alatt áll, elképesztő állapotok uralkodnak.

Perben áll a társasház (és másodrendű alperesként az önkormányzat) az épület biztosítójával, mivel az a szerződésre hivatkozva építési munkálatokkal okozott kárért nem vállal felelősséget. Most azon folyik a per, hogy a közös képviselő szerint a biztosítónál bejelentett tetőjavítás építési tevékenységnek minősül-e. Több száz millió forint függ a per kimenetelétől, ami Bundula Csaba, Terézváros alpolgármestere szerint alapvetően befolyásolja a ház további sorsát. Az önkormányzat a tűzvész óta 35 millió forintot költött a ház lakóinak lakhatási támogatására, és további 260 milliót még közvetlenül a tűzvész után az életveszély elhárításra.

Az otthonukból kiköltözni kényszerült lakók szeptember végéig számíthatnak még az önkormányzat anyagi támogatására. Utána, akinek a lakása alkalmas rá, visszaköltözhet, a többieknek pedig legfeljebb piaci alapon tudnak bérlakást felajánlani Terézváros a meglévő lakásaiból.

Csakhogy ma még nem lehet tudni, hogy hányan költözhetnek vissza. Jövő héten kezdődik a víz, a csatorna és az elektromos rendszer felújítása. Azután lehet majd dönteni arról, mely otthonokba lehet visszaköltözni. Azonban a legtöbb lakás falai még ma is oly mértékben vizesek, hogy szinte kizárt, hogy a fűtési szezonra vissza lehessen költözni bármelyikbe is. Ahová esetleg mégis, ott is csak villannyal lehet majd fűteni, ami igen drága, mivel a gázszolgáltatás helyreállítása a tűzben megrongálódott kémények miatt erősen kétséges. Bár a ház közös képviselője, Székely Imola lapunknak azt mondta, a FŐGÁZ késznek mutatkozik újraindítani a szolgáltatást azokban a lakásokban, amelyekhez megfelelő állapotban lévő kémény tartozik és a hálózat is kellőképpen biztonságos.

Közben tart az épület tetőterének hasznosítása fejében a ház felújítási jogát elnyerő cég felszámolása. A céget egykor hitelező bank is fut a pénze után. Ma még nem tudni, hogy a folyamat mikor ér a végére, sem azt hogy mikor és milyen kondíciókkal kezdhet tárgyalni a társasház egy újabb beruházóval, amely az épület egy részének hasznosítása fejében vállalná a lakhatatlanná vált épület felújítását.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.