Perelt, de elmulasztotta a tárgyalást a volt BKV-vezér

Mulasztásra hivatkozva megszüntette a bíróság azt a pert, amelyet Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. és a BKV volt vezérigazgatója indított a K-Monitor Iroda vezetőjével szemben - tájékoztatta a szervezet a már jogerőre emelkedett döntésről pénteken az MTI-t.

A BKV 2010 februárjában személyiségi jogok megsértése miatt indított pert a K-Monitor Iroda vezetőjével, Léderer Sándorral és a K-Monitor Közhasznú Egyesülettel szemben, mert álláspontjuk szerint az iroda képviselője olyan szövegkörnyezetben és olyan színezetben jelenítette meg a vezérigazgató nevét, amellyel a jó hírnevét sértette.

Az internetes korrupciós adatbázist üzemeltető egyesület pénteken azt közölte: "a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezérigazgatója azt kifogásolta, hogy 2010-ben egy sajtótájékoztatón Léderer Sándor elmondta, a k-monitor.hu adatbázisa szerint 2009-ben Zuschlag János és Hunvald György mellett Kocsis Istvánról cikkeztek a lapok a legtöbbször korrupciós összefüggésben - ezért az állításért Kocsis nyilvános bocsánatkérést és egymillió forint nem vagyoni kártérítést követelt. Kocsis külön sérelmezte, hogy neve olyan politikusokkal együtt került említésre a K-Monitor közleményében, akik ellen büntetőeljárás folyik" - írták a közleményben.

A szervezet hozzátette: miközben Kocsis István azt állította, hogy a neve legfeljebb a BKV-ügyek feljelentőjeként kerülhetett korrupciós összefüggésbe, a K-Monitor 2010-es sajtótájékoztatója idején már javában folyt a nyomozás azon ügyletek miatt, amelyek a vezetése alatt zajlottak az MVM-nél, és a sajtó is részletesen beszámolt a hűtlen kezelés gyanúját felvető szerződésekről.

Kocsis István 2011 augusztusa óta hivatalosan is gyanúsított a Magyar Villamos Művek Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó ügyekben.

A közlemény szerint a K-Monitor szerette volna a bíróságon is tisztázni a kérdést, de Kocsis István nem jelent meg a tárgyaláson, ezért a Fővárosi Bíróság a volt BKV-vezető által kezdeményezett pert mulasztásra való tekintettel január 2-án hozott, és kedden jogerőre emelkedett döntésével megszüntette.

Megjegyezték, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a K-Monitor érdeklődésére megerősítette, hogy gazdaságvédelmi főosztályuk 2012. január 13-án vádemelési javaslattal fejezte be az elkülönített nyomozást az MVM korábbi vezérigazgatója, Kocsis István és társa, Szász András ellen. A nyomozás során keletkezett iratokat 2012. január 13-án a Fővárosi Főügyészségnek megküldték - áll a szervezet közleményében.

A K-Monitor azt vallja magáról: a sajtóban megjelent, a korrupcióról, visszaélésekről, illetve a közélet tisztaságáról, átláthatóságáról szóló írásokat gyűjti könyvárszerű korrupciós adatbázisba, és nem minősíti a cikkekben szereplő személyeket és intézményeket, nem akarja eldönteni senkiről, hogy korrupt-e.

Helyreigazítás

2012. január 20. napján "Perelt, de elmulasztotta a tárgyalást a BKV-vezér" címmel az MTI híre alapján megjelent cikkünkben valótlanul szerepelt, hogy egy, a BKV Zrt. által indított személyiségi jogi perben a K-Monitor Közhasznú Egyesületnek, mint alperesnek, bár szerette volna, azért nem volt lehetősége tisztázni a per tárgyát képező állításait, mert dr. Kocsis István, a BKV Zrt. akkori vezérigazgatója a per tárgyalásán nem jelent meg, ezért a bíróság a pert megszüntette.

A bírósági iratok alapján a valóság ezzel szemben az, hogy a pert nem a BKV Zrt., hanem dr. Kocsis István saját személyében indította, aki a per első tárgyalásán jogi képviselőjével szabályszerűen képviseltette magát és eljárásszerűen perbe bocsátkozott, keresetét fenntartotta, a K-Monitor Közhasznú Egyesület ellenkérelmére érdemi álláspontját a tárgyaláson előterjesztette, ezt követően önmagában a felperes tárgyalási távolléte miatt a per megszüntetése nem is lehetséges.

Dr. Kocsis István a perben a későbbiekben további nyilatkozatot már nem kíván tenni, majd annak ellenére, hogy ezt követő tárgyalások a K-Monitor Közhasznú Egyesület kérelmére a felperes távollétében is megtarthatók voltak és az ügy befejezhető lett volna, a bíróság a per 2011. június 2. napján megtartott tárgyalásán azért nem tudott ítéletet hozni, mert e tárgyaláson a felek közül a K-Monitor Közhasznú Egyesület egyedül jelen lévő jogi képviselője nem a tárgyalás megtartását, hanem az eljárás szünetelésének megállapítását kérte, amelyre akkor van lehetőség, ha az ezt kérelmező fél az ügy tárgyalását nem kívánja. Ezután, bár erre hat hónapig lehetősége lett volna, a szünetelést kérő K-Monitor Közhasznú Egyesület továbbra sem kérte az eljárás folytatását, így a bíróság megállapította, hogy a per a törvény erejénél fogva megszűnt.

Az MTI az általa közzétett közleményt a fentivel egyező tartalommal igazította helyre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.