Perelni fog a volt MDF-székház tulajdonosa, mert a kormányhivatal nem hagyja bontani

Perelni fog a volt MDF-székház, vagyis a Bem téri Radetzky-laktanya tulajdonosa, a HB Reavis, mert a kormányhivatal leállíttatta a műemlék épület bontását – tudta meg a Magyar Nemzet.
Júniusban a szlovák hátterű HB Reavis azzal látott neki az épület bontásának, hogy azt jogszerűen hisz teszi, hisz volt egy bontási engedélye 2010-ből. Ezzel együtt vásárolta meg az ingatlant az Európa Ingatlanbefektető Alaptól, s azt tervezte, hogy egy-két homlokzati fal meghagyásával modern irodaházat épít a telken.

Hiába kezdte meg azonban a régi engedély alapján a bontást, lakossági bejelentés nyomán a kormányhivatal vizsgálatot indított és megállapította, hogy az engedély nem érvényes, mert annak idején jogszerűtlenül adta ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH). A határozat indoklása szerint az épület a 2010-es építési-bontási engedély kiadásakor már három éve ideiglenes műemléki védelem alatt állt, mivel 2007-ben a KÖH megindította az épület egyedi műemléki védetté nyilvánítását. Ezért az akkor hatályos törvények szerint a KÖH-nek a bontási engedély kiadásakor a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kellett volna alkalmaznia.

A baj azonban az, hogy a laktanya egyik legrégebbi részéről, az 1840-es években épült élelemraktárról mostanra már lekerült a tető, így védtelenül áll az időjárás viszontagságaival szemben. Igaz, a tulajdonost állagmegóvásra kötelezték.

Ő pedig perel, hogy tovább bonthasson.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.