Perelhetnek a kilistázott Pride-szimpatizánsok

Személyiségi jogaik megsértése miatt perelhetnek a szombati melegfelvonulás kilistázott résztvevői.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint bíróságon kérhetnek jogorvoslatot azok a személyek, akiknek a nevét és fényképét egy internetes oldalon - a hozzájárulásuk nélkül - ismeretlenek közzétették azért, mert várhatóan részt vesznek a Budapest Pride szombati budapesti felvonulásán. Péterfalvi Attila csütörtökön az MTI-nek azt mondta, az érintettek személyiségi jogaik megsértése miatt fordulhatnak a bírósághoz, például a fényképükhöz fűzött megjegyzések, jelzők miatt.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke utalt arra, hogy az eddigi bírói gyakorlat következetes abban, hogy jogsértőnek találja a - korlátozott nyilvánosságnak számító - közösségi portálokról "más céllal" levett fényképek felhasználását. A Fővárosi Ítélőtábla már több hasonló ügyet is tárgyalt. Jelezte ugyanakkor, ha az internetes oldal például egy amerikai szerverről fut (ahogy Kuruc.info, vagy a hasonlóan szélsőséges - a melegfelvonulás résztvevőit listázó Deres.tv is - A szerk.), akkor nagyon nehéz a jogérvényesítés, mert, mint mondta, az Egyesült Államokban a véleményszabadság szinte korlátozhatatlan jog. Kitért arra is, a Médiahatóság kompetenciája, hogy adott esetben, például uszítás esetén letiltasson egy internetes oldalt. (A Deres.tv-t a médiahatóság tavaly - egy hasonló lista közzététele miatt - sikertelenül próbálta letiltatni az amerikai hatóságokkal.)

Az adatvédelmi biztos arra is felhívta a figyelmet, ha valaki részt vesz egy - a szombati felvonuláshoz hasonló - rendezvényen, az nyilvános közszereplésnek minősül, így arról "korrekt tájékoztatással" lehet tudósítani, illetve képeket megjelentetni.

Péterfalvi Attila arra is kitért, ha valaki önként kéri, hogy vegyék fel a listára, azaz nyilvántartásba, az "rendben van", bár miután különleges adatról - szexuális irányultságról - van szó, ezért ahhoz írásbeli hozzájárulásra lenne szükség.

Az MTI azért kereste meg az adatvédelmi hatóság elnökét, mert egy internetes oldalon ismeretlenek közzétették azoknak a nevét, illetve fényképét, akik szerintük várhatóan részt vesznek a Budapest Pride szombati meleg, biszexuális, transznemű és queer felvonuláson. Az oldal elindítása után nem sokkal ugyanakkor többen is kérték, az ő nevüket és fényképüket is jelentessék meg. Az MTI jelentésében nem említi ugyan, de a Deres.tv oldalát "trollok" árasztották el, az önként jelentkezők az adatbázisba bekerültek, illetve a Pride melletti szolidaritás, valamint a szélsőjobboldali portál törvénytelen listája elleni tiltakozás kifejezéseként kérték felvételüket az adatbázisba. 

Az Elmű is listázott?

A NAIH elnöke - más témában - az Elmű vélt listázásával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, a hatóság vizsgálatot fog folytatni az ügyben, ám egyelőre nem kapták meg a megkeresést. Előzőleg Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő bejelentette, az adatvédelmi hatósághoz fordul, mert tudomása szerint az Elmű listázza egyes dolgozóit. A párt rezsicsökkentésért felelős képviselője azt mondta: a cégnél - amely korábban "a leggyorsabban és a legnagyobb erővel feküdt keresztbe" a rezsicsökkentésnek - egy belső utasítás alapján listázzák azokat a munkavállalókat, akik mandátumot szereztek például önkormányzati testületekben. Az ő adataikat összegyűjtik, és eljuttatják a többségi tulajdonos RWE németországi központjába - tette hozzá. Az Elmű szerint viszont félreértés lehet, az összeférhetetlenségi, illetve szabadságolási szabályok miatt kell nyilvántartaniuk a dolgozók más munkaviszonyát.

Péterfalvi Attila erre utalva azt mondta, ha valaki egy önkormányzat képviselője, az közérdekű adat, ám ennek a kezelése már "vizsgálati kérdés".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.