A hét korábbi miniszter és a jelenleg az egészségügyet irányító államtitkár olykor igen csak más metszeteire világított rá az ágazat válságának. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hivatalából fakadóan is, elsősorban a biztató jeleket és sikereket említette. Arról beszélt, hogy 2010 után, a görög válság árnyékában is képes volt a hazai egészségpolitika forrásokat mozgósítani, bért emelni és egyéb, a lakosság egészségügyi mutatóit javító sikereket elérni.

A termet megtöltő és az est attrakciójára – az egészségügy piaci szereplőinek toplistáját összegyűjtő kiadvány bemutatójára - összegyűlt hallgatóság csalódottan hallgatta az államtitkárt. Nem mintha nem tudták volna maguk is, mi a helyzet. Csakhogy a nagy bejelentést várták: mikor juthatnak a konszolidációs összeghez. Volt, olyan is, aki időnként halkan, fogai közt tételesen sorolta: a kormányzati siker mely tételét cége mekkora részben finanszírozza. A nagy tartozások kifizetéséről vagy újabb pénz érkeztetéséről szóló bejelentés elmaradt.

Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára is csak annyiban hozta szóba a pénzt, mint nyilvános fórumok „kellemetlen” elemét. Mondván: az egészségügy szereplői őt rendre három kérdéssel keresik meg: mikor fizeti ki az állam a kórházi adósságokat, mikor lesz több pénz és a mikor oldják meg a humánerőforrás-krízist. Ám erre most csak azzal tud felelni, hogy meg kell nézni, milyen makrogazdasági környezetben mit tudott ez a kormány megtenni.

Eszerint pedig Magyarország az Európai Unió legjelentősebb kormányzati reformját hajtotta végre, még pedig úgy, hogy a közszféra bérei nem csökkentek, sőt az egészségügyben és az oktatásban ennek ellenkezője, béremelés történt. A pénzügyi kormányzatot képviselő politikus szerint az elmúlt három évben az államháztartás konszolidációját szolgáló lépések nem vettek el forrást az egészségügyből, sőt az ágazat többletforráshoz jutott.

Ezt követően némi vigaszt jelentett csupán, hogy az egykori miniszterek a korábbi posztjukkal járó terhektől megszabadulva már azt is elmondhatták: az egészségügy válsága e ciklusban nemigen oldódott, és a fenntarthatóság érdekében mielőbb szükség van újabb szervezeti, szerkezeti reformokra, köztük olyan eszközökre, mint a magánforrások mozgósítása. Mások mellett ez utóbbi mellett érvelt markánsan Mikola István jelenlegi OECD-nagykövet, az első Orbán-kormányban egyik egykori minisztere is, aki szerint "Magyarországon olyan rettenetes a feszültség, amelyet nem lehet kezelni, ha magánforrásokat nem vonnak be a rendszerbe." Megjegyezte azt is: Európában a következő években sem nő majd az egészségügyi ráfordítások mértéke.

Bár ő nem mondta, de szavaiból következett, hogy mindez Magyarországra is igaz lesz, azaz a több pénz, mint megoldás, az ellátórendszer bajaira, legföljebb politikai szlogen lehet. Nyilván az sem véletlen, hogy a rendezvényen előadó új kórházszövetségi elnök, Velkey György arra kérte a választási kampányban egymásnak feszülőket: kíméljék meg az egészségügy még megmaradt értékeit. A gazdaságpolitikusoktól pedig azt kérte: szemléljék alázatosabban ezt a nagyon sajátos logikájú, közgazdasági kurzusokon alig oktatott, ugyanakkor minden beavatkozásra nagyon érzékeny ágazatot.

A konferencián Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke méltatta a Figyelő Medicina TOP200 címmel megjelentett évkönyvet, mely az egészségipari cégek, szolgáltatók piaci adatait gyűjtötték össze a szerkesztők.