Pénzt kértek az éhségsztrájkoló Gyurcsányéktól a Kossuth tér használatáért

Csak víz, tea és vitaminok – mindössze ennyit fogyasztanak a Demokratikus Koalíció képviselői a hét napra meghirdetett, szombaton egy többezresre tervezett tüntetéssel záruló éhségsztrájk alatt.

Ételre tehát nem kell költeniük, nem úgy az általuk elfoglalt területért; információink szerint ugyanis Gyurcsányéknak 132 ezer forintot kellett kifizetniük az Országgyűlés Hivatalának a Kossuth tér általuk használt szegletéért, területfoglalás címén.

Az egyhetes éhségsztrájkot – amelyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, Niedermüller Péter DK-elnökségi tag és Kolber István egykori tárca nélküli miniszter vesznek részt – a Demokratikus Koalíció hivatalosan a választási előregisztráció elleni tiltakozásként hirdette meg.

A politikusok a Kossuth-szobor mellett sportsátrakban és pavilonokban töltik a következő napokat: a külön hálófülkés, kétszemélyes „ponyvajurtákban” a volt kormányfő Molnár Csabával, Kolber pedig Niedermüllerrel osztozik. Az éhségsztrájkoló DK-sokat állandó orvosi felügyelet és biztonsági őrség is vigyázza. Utóbbit a párt vidéki aktivistái adják, az első napon például a veszprémi DK-sok felügyelik a demonstrálók biztonságát.

„Itt mindig van legalább húsz-harminc ember. Amikor Feriék alszanak, éjszaka is vigyázunk rájuk” – mondta lapunknak az egyik szervező. Atrocitás egyelőre nem történt (ez feltehetően a látványos rendőri jelenlétnek is köszönhető), eddig mindössze néhány „ellentüntető” nyilvánította ki félhangosan a véleményét, főként a volt miniszterelnökkel kapcsolatban. Délelőtt egy „Elkúrtátok!” feliratú pólót viselő középkorú férfi is csatlakozott a tüntetőkhöz, de rövid séta és néhány hasonlóan rövid beszélgetés után távozott is.

Az éhségsztrájk egyik ötletgazdája, Molnár Csaba a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: a tüntetéssel a figyelemfelhívás a céljuk, tisztában vannak azzal, hogy Orbán Viktort és kormányát nem ez a demonstráció fogja jobb belátásra bírni. A DK ügyvezető alelnöke kérdésünkre hozzátette: bízik abban, hogy mind többen felismerik az előzetes regisztráció mögött politikai szándékokat, és az LMP, illetve az MSZP is mind többet fog majd tenni azért, hogy felnyissák az emberek szemét. „Az előregisztráció véget vet a szabad választásoknak, szabad választások nélkül viszont nem vethetünk véget Orbán rendszerének!” – fogalmazott Molnár Csaba.

A hétnapos tüntetés során minden nap különböző politikai programok lesznek a Kossuth-szobor melletti, elkerített részen: pódiumbeszélgetések, előadások, beszédek színesítik majd a demonstrációt. A négy éhségsztrájkoló egyetlen alkalommal sem hagyja majd el a területet (így nem mennek be a Parlamentbe sem), el kívánják ugyanis kerülni azt a lehetőséget, hogy bárki megvádolja őket azzal: titokban ételt vesznek magukhoz.

Több polgármester és közéleti személyiség is jelezte, hogy a hét során egy-egy napra csatlakozni fognak az éhségsztrájkolókhoz. Még vasárnap éjszaka – amikor Gyurcsányék kitelepültek a Parlament elé – az érdemes művész Balázsovits Lajos jelent meg a tüntetők oldalán, de elment és a színpadon verset is mondott a színművész Galkó Balázs is.

„Legnagyobb gondunk egyelőre a tisztálkodás, egy mobilvécénk van, de tusolni nem tudunk hol. Törlőkendőkkel frissítjük fel magunkat. Az biztos, hogy rengeteg időnk lesz olvasni, jómagam is hoztam pár könyvet” – tette hozzá lapunknak Molnár Csaba.

Könyvet a volt kormányfő Gyurcsány Ferenc is hozott magával az éhségsztrájkhoz: ő Stephen Hawking önéletrajzát olvassa, már amikor épp nem beszélget az őket meglátogatókkal. Hétfő délelőtt több tucatnyi érdeklődő tartotta szóval a DK-sokat, egy férfi még éjszaka – miután meghallotta a felhívást a tv2 Frizbi című műsorában – indult el Faddról, hogy szolidaritásáról biztosítsa Gyurcsányékat.

A hivatal döntése

A Demokratikus Koalíció területfoglalási engedélyt kért és kapott az Országgyűlés Hivatalától, mint az adott terület kezelőjétől - tudatta érdeklődésünkre a parlamenti titkárság.

A Demokratikus Koalíció szeptember 9-15. közötti időtartamra, 64 m2 terület folyamatos használatát kérte színpad építésre és sátrak felállítására. Az Országgyűlés Hivatala a szokásos területhasználati díjat kérte a demonstráció szervezőitől. Jelen esetben a teljes összeg 104.533Ft + ÁFA. 

A Kossuth téren, mint közterületen bejelentett demonstrációk, amennyiben nem létesülnek felépítmények a demonstrációval összefüggésben és károkozás sem történik, díjmentesek - tudatta a Népszabadsággal a hivatal.

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (j2), Molnár Csaba (j) és Niedermüller Péter, a párt alelnökei (b) és Kolber István, a DK parlamenti képviselője (b2) beszélget a sztrájk első napján
Budapest, 2012. szeptember 10. Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (j2), Molnár Csaba (j) és Niedermüller Péter, a párt alelnökei (b) és Kolber István, a DK parlamenti képviselője (b2) beszélget 2012. szeptember 10-én a budapesti Kossuth téren, éhségsztrájkuk első napján. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.