Pénzért súgott a NAV-alezredes
Az alezredes civil bűntársa akár több közvetítő útján felvette a kapcsolatot a kiválasztottakkal, és felajánlotta: nagyobb összeg – általában tízmillió forint – ellenében elintézik, hogy ne induljon büntetőeljárás, illetve már folyamatban lévő nyomozás esetén tájékoztatják az érintettet az ellene gyűjtött bizonyítékokról és a tervezett nyomozási cselekményekről. Előfordult, hogy a már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottnak ígértek segítséget ahhoz, hogy a legrövidebb időn belül szabadlábra kerüljön - írták.
Ha elfogadták az ajánlatot, a vádlott jogosulatlanul adatokat kért le a hivatalos nyilvántartásokból, és azokat, továbbá a rendelkezésére álló információkat jogosulatlanul kiadta az érintetteknek.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az alezredessel és 14 civillel szemben a Fővárosi Törvényszéken.