Pénz nem, de gesztusok jutnak bőven az egészségügynek

Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet, lesz megint kötelező kamarai tagság az orvosoknak és a gyógyszerészeknek, korlátozzák a patika liberalizációt – az új kormányzat első egészségpolitikai döntéseit Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Világgazdaság szakmai konferenciáján ismertette.

Könnyű méregtelenítéssel kezdte hivatali munkáját Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár - derült ki azon a szakmai konferencián, amelyen a politikus elmondta a szűzbeszédét az egészségipar szereplői előtt. Első intézkedései között főként olyan, a szakmát bosszantó korábbi intézkedéseket függeszt fel, amelyek pénzbe nem kerülnek, de javíthatnak az ágazati érdekképviselők hangulatán.

Egyebek közt jelezte: a jövőben stílusban sem fogják bántani az egészségügyben dolgozókat. Döntéseit meghatározó személyes alapelvei közé sorolta: az egészség megőrzését, az egészségügyben dolgozók éltetkörülményeinek javítását, valamint a rendszer fenntarthatóságát. Mint mondta A WHO kutatása szerint három feltétele van a rendszer sikeres átalakításának: a stabil és kiszámítható környezet, a hatékonság növelésből származó jövedelem visszaforgatása az ágazatba, valamint hogy legyen ösztönző, amely megtartja az eredményeket.

Azonnali intézkedésként jelentette be az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését. Az alig három éves kormányhivatal néhány funkcióját, köztük a betegjogok védelmét megtartják, de hogy pontosan hová telepítik a feladatokat, csak ősszel derülhet ki. Szócska Miklós szavai szerint az felügyelet és az ágazat között törés keletkezett, tolerálhatatlan ütő-verő viszony alakult ki, és csak az egészségbiztosító évente 200 millió forint felügyeleti díjat fizetett. (A Kórházszövetség gyakran kifogásolta az EBF betegpanasz vizsgálatainak stílusát.)

Szócska Miklós szakmai hasonlattal szemléltette az egészségügy jelenlegi helyzetét. Azt mondta, cserbenhagyásos gázolás áldozata az egészségügy, ami politraumás helyzetben van, a helyreállító műtétet még nem lehet megkezdeni, csak az állapotot stabilizálni. Az államtitkár részletekről nem beszélt, úgy fogalmazott, az egészségügyi akcióterv a gazdasági keretrendszer függvénye, amit még vizsgálnak.

A politikus átláthatóságot ígért az állami pénzek elköltésében. Mint mondta: a jövőben szabadulnának a szubjektív, osztogató szereptől, ami a múltban erősen jelen volt. Hozzátette: „nyílt kártyákkal játszunk, és ezt a másik oldaltól is elvárjuk. E tekintettben az egészségügy számára rendelkezésre álló cselekvési téren megtették az első lépést: csütörtökön a szaktárca honlapján közzétették az elmúlt öt év valamennyi közpénz-költését.

A politikus óva intett azonban attól, hogy az adatokból, az összefüggések nélkül bárki, bármit kiragadjon. Jelezte azt is, hogy a kormányzat bejegyeztette a dereguláció.hu webportált, amelyre várnak minden rendszer jobbító, ám de pénz nélkül megvalósítható ötletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.