Pelczné nem vitázik

Értelmetlennek tartja a vitát a jelenlegi ellenzékkel Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási listavezetője, aki ezért nem vitázik a szocialista Szanyi Tiborral sem.
Az MSZP EP-listavezetője szombat délutánra hívta vitára Pelczné Gáll Ildikót. Szanyi Tibor szerint választási időszakban a kormánypárt nem teheti meg, hogy "flegmán elbújjon a választók elől".

A vitára hívást azzal is indokolta: jelenleg az EP-ben működő magyar pártok közül a Fidesznek és az MSZP-nek van lehetősége arra, hogy frakcióhoz tartozzon.- Ez olyan, mint egy állásinterjú, aki nem megy el, az nem érdemli meg, hogy felvegyék - indokolt.

Közölte: a szombat délután 6 órakor kezdődő vita közvetítéséhez lehetőség szerint szeretnék igénybe venni a Magyar Televíziót, de ha a "televízió ismét megszegné közszolgálati kötelezettségét", és nem ad ennek teret, akkor gondoskodnak arról, hogy egy országos lefedettségű média segítse a vita közvetítését.

A listavezető bejelentette azt is, hogy az MSZP részt vesz a péntekre tervezett választási vitán, és bízik abban, hogy az nyolcpárti lesz, vagyis részt vesz rajta a Fidesz és a Demokratikus Koalíció is.

Hozzátette: ő maga képviseli az MSZP-t. Mint mondta, a vitán az a céljuk, hogy felnyissák a választók szemét, hogy bebizonyítsák, a Fidesz méltatlan, a Jobbik pedig alkalmatlan a nemzeti érdekek képviseletére.

Szanyi Tibor szerint ahhoz, hogy "az ordas nézeteket valló náci ellenfeleiket" kiszorítsák, az összes többi demokratikus erő akarata is szükséges.Véleménye szerint azzal, hogy a Magyar Televízió nem közvetíti a vitát, súlyosan sérül "a kormány által ellenőrzött közmédia" maradék függetlensége is.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz listavezetője reagálásában közölte: a Fidesz nem vesz részt a vitán, mert annak semmi értelmét nem látja a jelenlegi ellenzéki szereplőkkel.

- Az április 6-ai országgyűlési választáson a szavazópolgárok már egyértelművé tették, hogy nem kérnek a bukott baloldalból és a szélsőségekből - írta Pelczné Gáll Ildikó.

Úgy fogalmazott, "teljesen értelmetlen vitázni a fejrugdosós és a tetteiért felelősséget vállalni képtelen Bajnai Gordonnal, az orosz ügynököket foglalkoztató és vajdasági magyarok vezetője ellen hergelő Jobbikkal, a Simon Gábornak mai napig falazó, és a magyarokat Brüsszelben sorozatosan hátba támadó szocialistákka, és a mai napig reggel, délben meg este hazudozó Gyurcsány Ferenccel".

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc ráadásul bevallották, hogy ugyan EP-listavezetők, de "eszük ágában sincs európai parlamenti képviselőnek lenni" - jegyezte meg a kormánypárt listavezetője, alelnöke.

Pelczné Gáll Ildikó közleményét azzal zárta, hogy a Fidesz az értelmetlen viták helyett folytatja a munkát, így a munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztést, a családok terheinek csökkentését, és meg fogja védeni az országot a szélsőségektől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.