Pedagógus tiltakozás a megszorítások ellen

Nagygyűlést tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete november 7-én Budapesten, melyen a 2010-es költségvetés oktatást érintő megszorításai ellen tiltakoznak.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön Nyíregyházán bejelentette: a PDSZ a vidéki nagyvárosokban fórumokon szeretné tudatosítani a pedagógus társadalomban a jövő évi költségvetés negatív hatásait. Az érdekvédelmi szervezet november 7-én, Budapesten egy nagygyűlésen fog tiltakozni több társszervezettel közösen a jövő évi büdzsé ellen.

Kerpen Gábor
Kerpen Gábor

A 2010-es költségvetés mintegy 63 milliárd forintot von el a közoktatástól, ebből 17 milliárd a gyermekek ingyenes és támogatott étkeztetését érinti. Feltéve, hogy ezt visszateszik, még akkor is 46 milliárdos forráskivonás történik - tette hozzá Kerpen  Gábor. Emlékeztetett arra is: 2007-ben több ezer pedagógust bocsátottak el az állásából a kötelező óraszámok módosítása miatt, ily módon a kormány 34 milliárd forintot spórolt. Most ennek az összegnek másfélszereséről van szó, így kikövetkeztethető, hogy mi fog történni az oktatásban: újabb iskolákat és óvodákat fognak összevonni, esetleg megszüntetni.

Az elvonás miatt veszélybe kerül a kistelepüléseken az iskolai ellátás, de az alapfokú művészetoktatás is jelentős forrásokat veszít el. A PDSZ elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a pedagógusok továbbképzésére fordított normatíva megszűnik. De a továbbképzési kötelezettség megmarad, így a pedagógusnak saját zsebéből kell finanszírozniuk képzésüket.

A közoktatásban dolgozók éves illetménye fokozatosan csökken, így ők körülbelül egyhavi illetménnyel kevesebből gazdálkodhatnak. Az évi 14 ezer forintos szakkönyvtámogatásból tízezer forintot von ki a kormány, így egy hetilapot sem tudnak megvenni a nevelők a havi alig négyszáz forintos támogatásból. A kormánynak vissza kell vonni a költségvetési tervét, a PDSZ pedig ezért mindent meg fog tenni - közölte az elnök, aki szerint az érdekvédelmi szervezet folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket a többi szakszervezettel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.