Pécsi vízmű: vita közben késik a dolgozók fizetése

A Pécsi Vízmű Zrt. csütörtökön nem fizette ki 340 volt alkalmazottja szeptemberi bérét. A fizetést a dolgozók – kollektív szerződésük szerint – mindig 8-án vehetik fel, de ez tegnap nem történhetett meg.

A pécsi önkormányzat ki akarja vásárolni a vízműből kisebbségi partnerét, a francia Szuez-csoportot. A város, miután nem bízott a vízmű Suezhez kötődő vezetőiben, fölmondta az üzemelési szerződést, és újonnan alapított cégére, a Tettye Zrt.-re bízta a vízművagyont. Hétfőn a Tettye biztonsági emberekkel elfoglalta a vízmű épületét, az addigi vezetőket kizáratta a székházból, a cég 340 dolgozóját viszont átvette. Az elintézés jogszerűségéről és a Sueznek járó kártalanításról várhatóan bíróság dönt majd.
A Tettyéhez átvett dolgozók múlt havi bérét a vízműnek tegnap kellett volna kifizetnie. A vízmű arra hivatkozva nem utalta a pénzt, hogy a Tettye Zrt. nem küldte meg ehhez a szükséges dokumentumokat. Minderről Kisbáró Edina, a vízmű szóvivője tájékoztatta tudósítónkat.

Winkler Tamás, a Tettye vezérigazgatója elmondta: a fizetéshez szükséges dokumentumokat átadták, a vízmű azonban követelte azokat a papírokat is, amelyek alapján a dolgozók bérterheit átutalhatják az adóhivatalnak és az egészségbiztosításnak. Winkler hangsúlyozta: a dolgozók enélkül is kifizethetők lettek volna, hisz a bérterheket – a törvény szerint – 12-éig kell utalni. Ez utóbbit a vízműnél sem vitatják, ám Kisbáró úgy fogalmazott, hogy a két utalást ezúttal egy napon akarták elvégezni.

Információink szerint Winkler csütörtökön elküldte a bérterhek dokumentációját. A vezérigazgató kijelentette, ha a béreket pénteken sem utalja át a vízmű, akkor a Tettye Zrt. hétfőn kifizeti az átvett dolgozók szeptemberi járandóságát, s a számlát majd rendezi a vízművel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.