Pécsi Vízmű: jogos volt a felmondás

A bíróság szerint Pécs jogszerűen járt el, amikor szerződést bontott a város vízművével. Erről Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere csütörtökön tartott sajtótájékoztatót.

Ismert, hogy a pécsi közgyűlés tavaly szeptemberben felmondta a szolgáltatási szerződést a Pécsi Vízmű Zrt.-vel (a cégben a városé a részvények többsége). A testület azért hozta ezt a döntést, mert úgy látta, hogy a vízmű irányítási jogával rendelkező kisebbségi partner, a francia Suez-csoport az indokoltnál több pénzt szed ki az rt.-ből. A város egy újonnan alapított cégére, a Tettye Zrt.-re bízta a vízszolgáltatást, s a Tettye október 5-én - biztonsági emberekkel - elfoglalta a vízmű székházát. Azóta a Tettye biztosítja a vizet Pécsen.

A város és a Pécsi Vízmű, illetve a Suez között több per is indult, ezek közül most egy lezárult, s a kereskedelmi kamara mellett működő választott bíróság törvényesnek mondta a vízmű-szerződés felmondását. A vízmű - a székház-elfoglalás okán - birtokháborítási pert is indított a Tettye ellen, s ez az eljárás ezután startol a Somogy Megyei Bíróságon.

Páva Zsolt úgy véli, hogy a mostani ítélet a városnak megfelelő jogi alapot biztosít a birtokperben. Pécs ki akarja vásárolni a vízműből a Suezt, s ennek összegében peren kívül próbál megegyezni a város a francia partnerrel. A részvények névértéke mintegy 800 millió forintot, s ezt a város hajlandó kifizetni. A Suez azonban - a kiszivárgott hírek szerint - lényegesen többet akar, és amiatt, hogy a város a szerződést tíz évvel a kontraktus lejárta előtt mondta fel, a kiesett hasznot is követeli.

A teljes francia követelés - állítólag - 6-8 milliárd forint. Páva - a most hozott ítélet alapján úgy látja, hogy a Suez a kiesett haszonért nem perelhet. A Suez magyarországi képviselője nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Páva Zsolt elmondta: az elmúlt hónapok eseményei igazolták a pécsi vízmű-döntés helyességét, hisz a Tettye nyereségesen gazdálkodik, haszna a várost gyarapítja, s a pécsi fogyasztók is jól járnak, mivel a víz tavaly olcsóbb lett 2 százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.