Pécsi Vízmű - A Tettye Forrásház 70 milliót követel

Mintegy 70 millió forint víz- és csatornadíjat követel a baranyai megyeszékhely új vízszolgáltatója, a Tettye Forrásház Zrt. elődjétől, a Pécsi Vízmű Zrt.-től.

 

 

Mintegy 70 millió forint víz- és csatornadíjat követel a baranyai megyeszékhely új vízszolgáltatója, a Tettye Forrásház Zrt. az elődjétől, a francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt.-től - közölte Winkler Tamás, a Tettye vezérigazgatója szerdán újságírókkal. A cégvezető azt mondta: a Dunántúl legnagyobb városának vízellátását tavaly október 5-e óta a Tettye Forrásház biztosítja, de a környező települések szolgáltatója a Pécsi Vízmű maradt.

"Bár a vállalat a vizet a Tettyétől kapja, és fogyasztói szennyvízét is ide vezeti vissza, az ezzel összefüggő költségeket nem térítette meg, a beszedett díjakat nem a szolgáltatás érdekében felmerülő költségekre fordította" - magyarázta. Winkler Tamás kitért arra, hogy a Tettye a közelmúltban levélben jelezte a problémát az érintett települések vezetőinek is. Megjegyezte: tudomása szerint a Pécsi Vízmű képes lenne fizetni, jó likviditási helyzetben van.
Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai 2009. október 5-én ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetői körét.

A lépés azután történt, hogy a város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek átvételére az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízműtől, miután a felek határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. A történtek miatt mindkét fél bírósághoz fordult.
A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű Zrt. túl drágán szolgáltat, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezi előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallja a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy száz százalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.