Pécsi Összefogás: tévesen állapított meg jogsértést a választási bizottság

A Kúriához fordul az Összefogás, mert tévesnek tartja a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, amely szerint a választók megtévesztésére alkalmas az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP "Összefogás Pécsért, Baranyáért" szlogenje. A baloldali pártok azt is kifogásolták, hogy delegáltjuk nem vehetett részt bizottsági tagként az NVB szombati ülésén, így nem mondhatta el véleményét.

Az Összefogás közleményében kifejtette, hogy NVB-delegáltjuk, Litresits András ügyvéd pénteken, amikor jogerős lett az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP országos listájának nyilvántartásba vétele, személyesen nyújtotta át az öt párt vezetője által aláírt megbízólevelét a Nemzeti Választási Irodának (NVI).

Az öt együttműködő párt kérte az NVI-től és az NVB-től: Litresits András eskütételét úgy szervezzék meg, hogy a szombat 10 órára kitűzött NVB-ülésen - amelyen több napirendi pont is érinti az őt delegáló szervezeteket - már bizottsági tagként vehessen részt. A szombati NVB-ülés után kapott tájékoztatás szerint azonban az eskütétel csak hétfőn vagy kedden lesz - közölték.

Így Litresits András nem fejthette ki véleményét arról a beadványról sem, amely szerint megtévesztésre alkalmas az "Összefogás Pécsért, Baranyáért" szlogen, amelyet az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje használt közösségi oldalán.

A döntést az öt ellenzéki párt tévesnek tartja, egyrészt azért, mert az összefogás kifejezést egyetlen civil szervezet vagy párt sem sajátíthatja ki magának. Másrészt azért, mert az Összefogás Pécsért Egyesület elnevezésű civil szervezet - amely a választási bizottsághoz fordult az ügyben - nem is szerepel az országgyűlési képviselők választásához nyilvántartásba vett jelölő szervezetek között (egyesületek nem is lehetnek jelölő szervezetek, csak pártok), így fogalmilag is kizárt a megtévesztés - írták.

Közölték, hogy az NVB tévesnek tartott határozata miatt felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Kúriához.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke fordult két pécsi választási bizottsághoz, álláspontja szerint ugyanis a baloldali összefogás kampánytevékenysége megtéveszti a választókat, mivel az "Összefogás Pécsért, Baranyáért" kifejezést használják Facebook-oldalukon szlogenként, holott ez az ő egyesületük neve, és ők nem kötöttek választási együttműködést az öt párttal.

Azt írta, az Összefogás Pécsért Egyesület Pécs városában közismert, képviselői 2002 óta önkormányzati képviselők, ő maga 2010-ben országgyűlési képviselő lett. Beadványában emlékeztetett: 2009-ben egy hasonló ügyben már az egyesületnek adott igazat a megyei bíróság.

A helyi bizottságok áttették az ügyet az NVB-hez, amely egyesítette a két ügyet, és megállapította a jogsértést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.