A Berek utca lakói régóta követelték, hogy üldözzék el innen a varjakat. A köztudottan intelligens madarak az ürülékükkel és károgásukkal vívták ki az itteniek ellenszenvét. Egy kocsmáros azért haragudott meg e szárnyasokra, mivel belepiszkítottak a teraszon ülő vendégei ételébe.

A városháza engedélyt kért és kapott a zöldhatóságtól egy tucat varjúfészek eltávolítására. A szerdai fészekrombolást az erős szél miatt sűrűn meg kellett szakítani. A munkások így is végeztek délutánra. A sietségre kötelezte őket, hogy márciustól a varjak kotlanak, s akkortól már nem zaklathatók. A városháza egyébként azért vállalta magára a varjak kijjebbítését, mert tartottak attól, hogy a dühös pécsiek maguk „veszik kezükbe a dolgot”, s az esetleg a szárnyasok pusztulásával járhat. (Amúgy több városban is hasonló okokból vállalta a varjak elüldözését az önkormányzat.)

A Magyar Madártani Egyesület viszont nem örül a varjak elleni akcióknak. Bank László, a szervezet baranyai csoportjának alelnöke elmondta, hogy 1980-ban 19 ezer varjúpár költött a megyében, tavaly mindössze 448.

A drámai csökkenés annak a következménye, hogy agrárgazdálkodók az ezredfordulóig irtották a varjakat, mivel szerintük ezek a madarak nagy kárt okoztak a vetésekben. A varjak többsége bemenekült a településekre, s bár 2001-ben védett lett ez a madár, a populáció csökkenése nem állt meg. Bank László úgy látja, hogy a Berek utcából elüldözött varjak továbbra is a lakótelepen maradnak, mert már berendezkedtek a városi életre, s azzal, hogy összeszedik az emberek elszórt szemetjét, végül is hasznosak.

Egy, a fészekirtást ugyancsak kritikusan néző férfi ekképp meditált: – Hogy egy állatnak mi a haszna a „nagy egészben”, azt nehéz eldönteni. Egy régi vicc szerint az autós elüt egy macskát, és szeretné jóvátenni a hibáját, mire a gazda így szól: akkor fogja meg nálunk az egereket, doromboljon, tűrje, hogy néha felrúgom, dörgölőzzön hozzá az anyósom visszeres lábához, s hagyja, hogy a gyerekek húzogassák a farkát.