Pécsi ámokfutás elfeledve: visszalazítaná a fegyvertartást a kormány

Visszaállítja a kormány a sportlövők fegyvertartására vonatkozó korábbi szabályokat. Az engedély kiadásának feltételeit korábban azért szigorították, mert a pécsi egyetemi ámokfutó 2009 őszén sportolóként birtokolt pisztolyával ölt meg egy embert.

A kormány a közbiztonság javítása érdekében minden vonalon bekeményít - rács mögé küldi még a szabálysértő tizenéveseket is, s a miniszterelnök bíróság elé állítaná a bűncselekményeket elkövető gyerekeket -, miközben a lőfegyvertarás szabályain lazítana. Legalábbis ez derül ki abból a tervezetből, amelyet a kormany.hu honlapon a napokban tettek közzé.

A változás túl sok embert nem érinthet majd, hiszen csak az igazolt sportlövőkre vonatkozik, mégis érdekes, hogy ezúttal a Bajnai-kabinetnek egy olyan rendelkezését írnák felül, amely akár egy konzervatív, rendpárti kormány tetszését is elnyerhetné.

A sportlövők birtokában levő fegyverek 2009 késő őszén kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor egy gyógyszerészhallgató a Pécsi Tudományegyetemen megölt egy diákot, három embert pedig megsebesített. Mint utóbb kiderült, a fiatalember pszichiátriai kezelés alatt állt, ám egy sportklub támogatásával mégis kaphatott fegyvertartási engedélyt.

A korábbi kormány ennek hatására döntött úgy, hogy a jövőben a sportolók szigorúbb feltételek mellett birtokolhassanak saját tulajdonú fegyvert. Az eredeti javaslat szerint kizárólag azok az első- és másodosztályú minősített versenyzők kaphattak volna fegyvertartási engedélyt, akik valamelyik egyesületnek legalább három éve igazolt tagjai. A minősítésre vonatkozó előírás azonban végül nem változott - győzött a lobbiérdek? - , de a három éves egyesületi tagság tavaly áprilisban belekerült a fegyverekről és lőszerekről szóló kormányrendeletbe.

Az amúgy minden területen keménykedő Orbán-kormány viszont másként látja. „Tekintettel arra, hogy az eltelt időszakban szerzett tapasztalatok szerint a szigorúbb szabályozás túlságosan szűkre szabja a lőfegyver megszerzésére és tartására feljogosítható sportlövők körét, a 2010. április 2. napját megelőzően hatályban volt szabályozás visszaállítása indokolt" - olvasható az előterjesztésben.

Vagyis: „sportlövészetre legfeljebb három darab hosszú és kettő darab rövid lőfegyver, valamint ezekhez tartozó lőszer megszerzése és tartása annak a sportolónak engedélyezhető, aki igazolt, az országos sportági szakszövetség által kiadott, érvényes versenyengedéllyel rendelkező minősített sportlövő és rendszeres sporttevékenysége alapján a saját tulajdonú lőfegyver tartását az országos sportági szakszövetség javasolja".

De nézzük, hogy miről is beszélünk. Az ORFK adatai szerint 2009 végén a nyilvántartásban 246 ezer fegyver szerepelt. Ezek közül 150 ezret vadászok birtokolnak, nem egészen 55 ezret önvédelmi célra tartanak - ebből 45 ezer gáz- és riasztófegyver -, s mindössze 7052 a sportfegyverek száma (céllövészetre további nem egészen 12 ezer flóbertpisztolyt is használnak). Még egy érdekes adalék: 7005 sportfegyver egyesületek birtokában van. Sportlövők tehát a korábbi szabályozás mellett is alig rendelkeztek saját pisztollyal vagy puskával, így nemigen értelmezhető, hogy a szigorítás tulajdonképpen kit fosztott meg a fegyvertartás lehetőségétől.

Megemlékezők gyertyákat gyújtanak a pécsi egyetemnél
Pécs, 2009. november 26. Megemlékezők gyertyákat gyújtanak a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) biofizikai kutatóintézetének épülete előtt, ahol előzőleg a délelőtti órákban egy 23 éves gyógyszerészhallgató maroklőfegyverrel megölte 19 éves csoporttársát, egy másik 19 éves személyt életveszélyesen, egy 36 éves laboránsként dolgozó férfit és egy 54 éves takarítónőt pedig súlyosan megsebesített. A támadót elfogták. Az elkövető mintegy húsz társával együtt laborgyakorlaton vett részt az intézetben, váratlanul felállt, kiment a teremből, majd saját, 9 milliméteres Parabellum lőfegyverével tért vissza, és lövöldözni kezdett. Az elkövető egy pécsi lövészklub tagja, a fegyvert engedéllyel tartotta magánál. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.