Pécsen és Szekszárdon teljes a baloldali összefogás

Pécsen a DK is beáll az MSZP és az Együt-PM által támogatott független polgármester, dr. Kovács Ágnes mögé. Korábban a DK pécsi szervezete önálló polgármesterjelölttel akart indulni az önkormányzati választáson, ám a párt megváltoztatta szándékát.

A DK azért döntött így, mert úgy látják, hogy az intézményvezetői tapasztalattal rendelkező Kovács Ágnes gyermekgyógyász főorvos méltó és széles bázisú kihívója lesz Páva Zsoltnak, Pécs kormánypárti polgármesterének. Pécs az elmúlt négy évben sokat vesztett gazdasági súlyából, s ebben a DK szerint a város fideszes és kereszténydemokrata irányítóinak komoly szerepe van.

Páva a megválasztásakor ötezer új munkahelyet ígért, és ma – ha a közmunkásokat nem számítjuk – épp ennyivel kevesebb állás van a városban. A külföldi tőke kerüli a Pécset (amiben szerepe lehet a helyi vízmű és közlekedési cég erőszakos elfoglalásának) s az is aggasztó, hogy bár az állam átvállalta Pécs hiteleit, az önkormányzat néhány hónap alatt újra többmilliárdos adósságot halmozott fel. Mindezek miatt a DK elkerülhetetlennek tartja a változást, és ehhez szükség van a baloldal összefogására. Ugyanakkor az összefogás még sem lesz teljes, hisz míg az MSZP és az Együtt közösen állított jelölteket, a DK saját aspiránsaival vág neki a választásnak.

Elképzelhető, hogy Szekszárdon is teljesebb lesz a baloldali pártok összefogása, mint azt egy-két nappal ezelőtt várni lehetett. Ismert, hogy a tolnai megyeszékhelyen az MSZP és az Együtt az LMP polgármesterjelöltjét, a trafikmutyit leleplező Hadházy Ákost támogatja. A DK eddig elzárkózott ettől, a párt berkeiből azonban kiszivárgott, hogy a mégis beállnak Hadházy mögé, és úgy tűnik, hogy a három baloldali párt közösen állít egyéni jelölteket.

Erről a megállapodás még a héten megszülethet. Amúgy a baloldali pártok koalíciójának – az áprilisi parlamenti választás eredménye alapján - mindkét Dél-dunántúli városban esélye van a győzelemre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.