Pécs: nyakig az ürülék-vitában

Szerződésszegéssel magyarázza a Tettye Forrásház Zrt., hogy nem fizet a Délkomp Kft.-nek a Pécsen és környékén keletkezett szennyvíziszap kezeléséért.

"A Délkomp egyértelműen és bizonyíthatóan megszegte szerződését, mert a feladatait, a szennyvíziszap, valamint a komposzt elszállítását, feldolgozását, hónapokon keresztül nem végezte el" - olvasható a Tettye Forrásháznak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. Hozzátették: mindig tisztességesen, a szerződési feltételek maradéktalan betartásával jártak és járnak el, de a társaság "tisztességtelen, illetve el nem végzett munkáért nem fizet, mert nem pazarolja a pécsiek pénzét".

A Tettye Dér Sándor, a volt pécsi vízszolgáltató Pécsi Vízmű Zrt. leányvállalata, a Délkomp ügyvezetőjének szerdai bejelentésére reagált, miszerint kezdeményezik a Tettye felszámolását.

"A Tettye Forrásház Zrt. még mindig jelentős összeggel, mintegy 30 millió forinttal tartozik a Délkompnak, és ennek érvényesítését a tárgyalások ellehetetlenítése, valamint a társaság destruktív hozzáállása miatt egyelőre esélytelennek látjuk" - indokolta a lépést Dér Sándor, a Délkomp ügyvezetője az MTI-nek.
A Délkomp a pellérdi szennyvíztelepen végezte a Pécsen és a környező településeken keletkező szennyvíziszap komposztálását, de a létesítményt néhány hónapja bezárta, mert a Tettye nem hosszabbította meg idén március végén lejáró szerződését, az elvégzett munka ellenértékét pedig nem fizette ki.

Dér Sándor ügyvezető szerdán hangsúlyozta, hogy a világszínvonalú komposztálási technológia kifejlesztésének köszönhetően az elmúlt években már nem kellett drágán elszállíttatni a szennyvíziszapot, hanem helyben lehetett belőle környezetbarát módon, mezőgazdasági trágyázásra is alkalmas komposztot készíteni. Most azonban a szennyvíziszapot az ország másik felére kell szállítani, s ennek figyelembe vételével a pécsiek 30-40 százalékkal többet fizetnek a szolgáltatásért.

Az ügyvezető szerint a Tettye módszeresen törekedett a Délkomp ellehetetlenítésére. "A 2010. március 31-én lejáró szerződés meghosszabbítását folyamatosan halogatták és halogatják. Egy korábbi, minden műszaki és pénzügyi részletre kiterjedő szóbeli megegyezés után a szerződést végül indoklás nélkül nem írták alá, majd a már elvégzett, vállalkozói jogszabályoknak megfelelően teljesített munkák kifizetését szerződés hiányára hivatkozva megtagadták - olvasható Dér Sándor közleményében. A cégvezető ebben megjegyezte azt is, hogy a felhalmozódott komposzt elszállításával kapcsolatosan, illetve a helyzet rendezésére tett javaslataik közül a Tettye egyet sem tartott tárgyalásra érdemesnek.

A Tettye reagálásában ugyanakkor azt írta: ügyvédi letétbe akarták helyezni a szerződésben vállalt feladatok elvégzéséért járó díjat, a pénzt azonban azért tartották vissza, mert észlelték, a cég hónapokon keresztül nem szállította el a szennyvíziszapot, ráadásul azt a félkész komposztot sem, amely a Tettye tevékenysége előtt képződött.

"Egyértelműen bizonyítható, hogy a pellérdi telepen található 35 ezer tonna ürülékből és komposztból csaknem 30 ezer tavaly október előtt keletkezett, vagyis még a Pécsi Vízmű idejében. Ezért úgy gondoljuk, a Délkompnak nem a Tettye Forrásházzal, hanem a Pécsi Vízművel kell elszámolnia" - írták. Megjegyezték: a Tettye további tárgyalásokat szorgalmaz a Délkomppal, de ennek feltétele, hogy legalább azt a hulladékot szállítsa el, amely tavaly október előtt keletkezett.

"A Tettye célja továbbra is az, hogy mielőbb megszüntesse a területen lévő "rendezetlen állapotokat", ami miatt korábban elsőként fordultak a zöldhatósághoz, mely elmarasztalta a Délkomp Kft-t" - tették hozzá.

A Délkomp azzal kapcsolatban, hogy a Tettye szerint a telepen levő szennyvíziszap-komposzt jelentős része még a Pécsi Vízmű Zrt. idejéből származik, azt közölte, fotókkal tudja bizonyítani, hogy ez nem így van.

A pécsi közgyűlés tavaly október 1-jén alapította a Tettye Forrásházat a városi vízközművek átvételére, miután az addigi szolgáltatóval, az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt.-vel határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai négy nappal később ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, és kizárták a Pécsi Vízmű vezetői körét.
A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság február közepén jogszerűnek találta, hogy a város felbontotta a Pécsi Vízművel kötött üzemeltetési szerződést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.