PDSZ: továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt vannak a pedagógusfizetések

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint örvendetes, hogy a minimálbérhez kapcsolódva nőnek a pedagógusok keresetei, azonban a fizetések továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt vannak, és bőven van még mit emelni.

Mendrey László, a szakszervezet elnöke erről pénteki évnyitó budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.

Örvendetes, hogy a minimálbérhez kötve emelkednek a pedagógusbérek, ez egy hungarikum, és helyes - fogalmazott az érdekvédő. Szerinte ugyanakkor rosszízű a hozzá kapcsolódó kommunikáció, hiszen az átlagos béremelés alig több mint bruttó nyolcezer forint, közel nettó 5300 forint, és a pedagógusokat segítők ebből sem részesülnek.

Egy tálca tojás ma 1200 forintba kerül, és egy hétvégi nagybevásárlás 14-16 ezer forint - vont párhuzamot, s hozzátette: a pedagógusok bére továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt van, és bőven van még mit emelni.

A pedagógusok életpályamodellhez kapcsolódó béremelését úgy összegezte: "nem akkor, nem úgy és nem annyi". Ugyanakkor a munkaterhek nőttek, s az eddigi 22 óráról 24-26-ra emelkedett az óraszámuk. Emellett ott van a 32 óra kötelező bent tartózkodás, ami komoly munkateher-növekedést hozott, és a visszajelzések szerint a szakmai munka rovására megy. A pedagógusok besorolási rendszere, és az, hogy mindenkit szakmai tapasztalattól, végzettségtől függetlenül egy kategóriába tettek, elemi felháborodást hozott.

Az egésznapos iskolát "kényszernapköziként" értékelte, és azt mondta: az általános iskolában a napközik rendszere eddig is működött.

Kitért arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létrehozása mögött "pőre politikai szándék" húzódott meg, a fizetéseket hektikusan folyósították, az óraadó pedagógusok többször jelezték, hogy bérük nem érkezett meg időben.

A kollektív szerződés szerinte fontos dokumentum, de azt tapasztalják, hogy elmaradt és kihasználatlan lehetőségek dokumentuma lett, és olyan dolgokat szabályoz, amit a törvény leír.

A 16 milliárdos, sokszereplős tankönyvpiac "elvételét" botrányosnak értékelte, és hozzátette: a tankönyvválaszték brutális beszűkítése teljesen elfogadhatatlan és "gyalázatos".

A december 21-én megjelent köznevelési stratégiáról azt mondta: a véleményezés határideje január 3-a volt, szerinte az, hogy mindezt a téli szünetre időzítették azt mutatja, igazából nem is voltak kíváncsiak a pedagógusok a véleményére. A stratégia helyzetelemzése jó, pontosan láttatja a problémákat, a levont következtetések is támogathatóak. Ugyanakkor a köznevelési törvény, a Nat és a végrehajtási rendeletek által leírtak a stratégiában megfogalmazottakat lehetetlenné teszik, nincsenek szinkronban egymással.

Kiemelte: a rengeteg változás, ami 2010-től elindult és tavaly "turbófokozatba kapcsolt", borús képet rajzol fel a pedagógusok számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.