PDSZ: kinevezést módosítani csak közös megegyezéssel lehet

Ha az kinevezés módosításában alacsonyabb összegű illetmény szerepel, mint ami az eddig hatályos kinevezésben volt, akkor azt egész egyszerűen nem szabad aláírni - ezt tanácsolja a PDSZ a pedagógusoknak, akiket jogsegélyszolgálattal is segít.

A szeptemberi tanévkezdéssel egyidejűleg rengetegen fordultak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) azzal a kérdéssel, hogy valóban kötelező-e a közalkalmazotti kinevezésük módosítását
aláírniuk 2013. szeptember 1-jei hatállyal, illetve megfelel-e a valóságnak, hogy amennyiben nem teszik, a közalkalmazotti jogviszonyuk felmentéssel megszüntethető – írta közleményében a PDSZ.

A szakszervezet rámutat: az interneten számtalan írás kering, amely szerint aki nem írja alá a kinevezés módosítását, az fizetést sem kaphat. A PDSZ egyértelmű, jogi képviselője által is megerősített álláspontja szerint – minden, az interneten keringő valótlan állítástól eltérően – a köznevelésben foglalkoztatott pedagógusokra az előmeneteli és illetményrendszer szabályait kivéve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. rendelkezései 2013. szeptember 1-től is vonatkoznak. Vagyis a közalkalmazottat a munkáltató köteles a kinevezése szerinti munkakörben és a kinevezése szerinti illetmény fejében foglalkoztatni. Kinevezést módosítani éppen úgy lehet, mint munkaszerződést módosítani, csak a felek közös megegyezésen alapuló írásos jognyilatkozatával – hangsúlyozza a szakszervezet.

A PDSZ szerint tehát, ha valaki a kinevezése módosításához nem járul hozzá, ezen okból a közalkalmazotti jogviszonya jogszerűen nem szüntethető meg. Az új illetmény- és előmeneteli szabályok, az életpályamodell bevezetése pedig nem írja felül az aláírt kinevezést. Úgy vélik: ha az új kinevezésmódosításban alacsonyabb összegű illetmény szerepel, mint ami az eddig hatályos kinevezésben volt, akkor azt egész egyszerűen nem szabad aláírni.

"Nem véletlen, hogy megpróbálják rávenni a pedagógusokat, hogy a számukra hátrányos jogkövetkezményekkel járó kinevezésmódosítást – alacsonyabb illetmény, más munkakör, határozott idejű kinevezés határozatlan idő helyett – írják alá" – fogalmaz a PDSZ, rámutatva: ha 10-ből 6 aláírja, akkor már jól járt a munkáltató. A szakszervezet jogsegélyszolgálata azonban ennek megakadályozása érdekében készséggel nyújt segítséget "jelenlegi és reménybeli tagjai részére".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.