Patkányinvázió Gyöngyösön

Gyöngyösön a Vargák terén egyre több gondot jelent a környéken egyre-másra felbukkanó termetes patkányok látványa.

A környéken élők évek óta panaszkodnak az ottani állapotokra - írja a heol.hu. Egy elhagyatott épület – amelyben rengeteg a szemét – lehet a rágcsálók tanyája. Állítják, a patkányok miatt a környéken álló ingatlanok értéke is jelentősen csökkent. Az évek óta fennálló helyzet a legjobban a szomszédokat érinti, akik hathatós megoldást sürgetnek.A Gyöngyös TV felvételeket is készített a helyszínen.

Az önkormányzat több alkalommal is foglalkozott a témával, ám az épületet nem tudják elbontatni, magántulajdonban van. A kártékony állatok irtásával kapcsolatban Szilágyi Attila, a városháza városfejlesztési és városüzemeltetési Igazgatóságának vezetője elmondta: az önkormányzat a közbeszerzési eljárásban nyertes Bábolna Bio Kft.-vel végezteti folyamatosan a közterületeken a patkányirtáshoz kapcsolódó közszolgáltatást, melyek eddig panaszmentesen zajlottak.

A mentesítés egy szakmailag alátámasztott és a hatóságok által is engedélyezett folyamat része, a hatékony végrehajtáshoz szükséges csapdák kihelyezése terv szerint történik. A terven kívül is helyezhetők ki csapdák, melyeket nyilván kell tartani, emiatt írásos bejelentés szükséges a vélt rágcsáló fertőzésről. Ezt be lehet küldeni elektronikus formában is, de a hivatalban is segítséget nyújtanak.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.