Pásztor-ügy: kirúgták az Együtt-PM miskolci elnökét

Továbbra sem támogatja az Együtt-PM Pásztor Albertet, a helyi pártszervezet vezetője ellen pedig etikai eljárást indítottak.

Az Együtt-PM Szövetség korábbi döntésével összhangban, a pártszövetség továbbra sem támogatja Pásztor Albert független polgármesterjelöltet Miskolcon, és ebben nem az egyéni választókerületi szervezet dönt - közölte szerdán a Facebookon az Együtt-PM azzal kapcsolatban, hogy ismét ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot a cigánybűnözős kijelentése miatt sokat bírált Pásztor támogatásával kapcsolatban.

Az Együtt elnöksége azonnali hatállyal felmentette tisztságából Iván Tamást, az Együtt miskolci választókerületi elnökét, amiért azt nyilatkozta az MTI-nek: az Együtt-PM miskolci szervezete továbbra is támogatja Pásztor Albert függetlenként induló, de a "demokratikus pártok" által támogatott polgármesterjelöltet Miskolcon annak annak ellenére, hogy a pártszövetség országos vezetése ezzel ellentétes véleményen van. Az Együtt vezetősége emiatt etikai eljárást is kezdeményezett Iván Tamással szemben. 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.