Pártállami iratokkal ekézik a baloldalt

Rétvári Bence azzal vádolja a szocialistákat, hogy hátráltatják a kommunizmussal való szembenézést, visszatartják a pártállami iratokat.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint a szocialista pártnak a tettek szintjén kellene bizonyítania elkötelezettségét az állampárti múlt feltárhatóságának területén.

Rétvári Bence vasárnap az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a KDNP elvárja az MSZP azonnali intézkedését: saját alapítványának magánlevéltára "több mint egyéves akadályozás után" hajtsa végre a hatályos törvényeket, s adja át az elmúlt rendszer általa őrzött jelentős mennyiségű iratait a közlevéltáraknak. Ha ez nem történik meg, akkor ez nyílt beismerése annak, hogy a MSZP-nek és politikusainak rejtegetnivalója van az állampárti időszakkal kapcsolatban - vélekedett a kereszténydemokrata politikus.

A Népszabadság többször beszámolt már arról, hogy a kormányoldal hogyan próbálja einstandolni a Politikatörténeti Intézetet és annak - zömmel magángyűjteményekből származó - értékes levéltárát, illetve hogyan fosztották meg a levéltárat ugyancsak értékes belvárosi székházától is. Ebbe a sorba illeszkedik Rétvári nyilatkozata is. 

A KDNP alelnöke azt nyilatkozta, az MSZP által alapított Politikatörténeti Alapítvány működteti a Politikatörténeti Intézetet (PTI), ennek levéltárában nagy mennyiségű irat található, melyek az egykori állampárt szatellit szervezeteinek dokumentumait is tartalmazzák. Itt őrzik többek között a magyar munkásmozgalom 1945 előtti legális és illegális mozgalmainak, a második világháborút követő demokratikus korszak pártjainak, a baloldali ifjúsági szervezeteknek, valamint az e mozgalmakhoz és szervezetekhez kötődő személyiségeknek az iratait - sorolta, hozzátéve: ez kezeli a magyarországi szakszervezeti mozgalom 1945 és 1989 között keletkezett dokumentumait is. Kitért arra is, a levéltári törvény 2012-es módosítása kötelezte a PTI-t, hogy a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és jogelődei, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ezek társadalmi szervezetei, ifjúsági szervezetei, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és ágazati szakszervezetek dokumentációját adja át a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának, mert az 1944-1989 között keletkezett iratok az állam tulajdonát képezik. A PTI az iratok átadásával kapcsolatos törvényi kötelezettségének többszöri felszólításra a mai napig nem tett eleget - rögzítette, és utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság döntése is megerősítette, alkotmányos cél, hogy az egykori kommunista állampárthoz kötődő szervezetek iratai ne az MSZP alapítványának magánlevéltárában, hanem közlevéltárban legyenek.

Rétvári Bence szerint a PTI alapítása óta is folyamatosan ezer szállal kötődik a szocialistákhoz. Elnöke, Földes György 1977 óta dolgozik a szervezetnél és jogelődjénél, és tavaly november óta Mesterházy Attila elnöki tanácsadó testületének tagja - jelezte.

A KDNP alelnöke úgy látja: az MSZP hátráltatja a kommunizmussal való szembenézést, amíg elbagatellizálja a rendszerműködtetők szerepét, és nem támogatja a pártállami iratok közlevéltárba helyezését. Ameddig az MSZP közeli levéltárban őrzött iratok nem kerülnek közlevéltári kezelésbe, addig könnyen az feltételezhető, hogy az iratok törvény szerinti átadása sértené a szocialisták fel nem fedett érdekeit - mondta Rétvári Bence.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.