Parlamenti bizottsággal vizsgálná a Fidesz korrupciós ügyeit a Jobbik

A Jobbik azt javasolja, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a közelmúlt bírósági döntései mellett a kormánypárt korrupciós ügyeit is tárgyalja - közölte az ellenzéki párt frakciója az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

A Jobbik frakciója arra reagált, hogy Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő napközben bejelentette, bizottsági vitát kezdeményeznek az igazságszolgáltatásról a Hagyó-ügyben és a vörösiszap-katasztrófa ügyében született ítéletekkel kapcsolatban. A közlemény úgy fogalmazott: Németh Szilárd a "fideszes elszámoltatás teljes bukását ismerte be", azt hogy pártja "csaknem hatévnyi kormányzást követően sem tud felmutatni egyetlen elszámoltatott szocialista korrupciós ügyet sem, miközben a Fideszt is ellepi a korrupció mocsara".

Az igazságügyi bizottságban ezért arra is választ kell kapni, "miért nem indult büntetőeljárás sem a fideszes haveroknak leosztott trafikok, földek miatt, sem amiatt az ötmillió forint miatt, mely az ügyészség szerint is Tiba Istvánnál kötött ki, sem amiatt, hogy az állami Eximbank fideszes haverok szabad felhasználású pénztárcájaként működik" - közölték. Kitértek továbbá arra is, hogy a Jobbik az elszámoltatás érdekében korrupcióellenes indítványokat tesz a vitában, kezdeményezik majd a családtagok vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságát, a mentelmi jog idejétmúlt privilégiumának eltörlését, a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények elévülésének eltörlését, továbbá az ilyen bűncselekményekben vagyonelkobzást és a büntetési tétel kétszerezését.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.