Parlament előtt az uzsoratörvény

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken benyújtotta a parlamentnek a Ptk.-t és a Btk.-t módosító törvényjavaslatot, amely az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést segíti - a javaslat az Országgyűlés honlapján olvasható.

A büntető törvénykönyvbe (Btk.) "Uzsora bűncselekmény" címmel új tényállás kerül. Az követi el az uzsora bűncselekményt, aki a sértett helyzetét kihasználva, üzletszerűen köt olyan megállapodást, amely aránytalan ellenszolgáltatást tartalmaz, és ezzel a sértettet illetve hozzátartozóját további súlyos nélkülözésnek teszi ki. A büntetési tétel 3 évig terjedő szabadságvesztés, de ha bűnszövetségben követik el, akkor 5 év a felső határ.

Miután a Ptk. nem ismeri a teljes hiteldíj fogalmát, azt is meghatározza a módosítás. A teljes hiteldíj nem más, mint a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamat mellett a folyósítási jutalékot és minden egyéb költséget.

Az MTI által megkérdezett jogi szakértő elmondta, hogy a jelenlegi bírósági gyakorlat szerint a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között akkor feltűnően nagy az értékkülönbség, ha az eléri, vagy meghaladja a 30 százalékot.

A módosítások várhatóan január első napján lépnek hatályba, a miniszter a javaslat sürgős tárgyalását kérte a parlamenttől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.