Parkolóikért küzdenek a mozgássérültek

Demonstráción hívta fel a figyelmet a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete (MBE) szombaton a fővárosban arra, hogy a szabálytalankodó sofőrök miatt a mozgássérültek gyakran nem tudják használni a számukra fenntartott parkolóhelyeket, a hatósági ellenőrzés hatékonysága pedig minimális.

A szervezet közleménye szerint a magyar emberek jelentős része továbbra is intoleráns, a mozgásukban korlátozottak számára kijelölt helyeken parkol az utcákon, illetve a bevásárlóközpontok környékén.

Ember feletti energiát igényel vagy szinte lehetetlen, hogy egy mozgássérült távolabbról, esetleg lépcsőn feljutva közelítsen meg egy helyet, ha annak közelében nem talál parkolót, ezért fontos, hogy a számukra fenntartott parkolóhelyeket hagyják szabadon - hangsúlyozta az egyesület.

A szervezet úgy látja: az intoleráns magatartás egyik oka, hogy általában kevés a parkolóhely Budapesten és mindenhol Magyarországon. Mint írták, probléma az is, hogy viszonylag könnyű hozzájutni a parkolási igazolványhoz és azt nem minden esetben az arra ténylegesen rászorulók kapják meg.

Adataik szerint 2007-ben a fővárosban 40 ezer mozgássérültnek volt parkolási igazolványa és mindössze 1040 számukra kijelölt parkolóhely áll rendelkezésre, amelyeket azonban nemcsak a rászorulók veszik igénybe.

Az egyesület szombaton egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában tartott demonstrációt, hogy felhívja a figyelmet a problémára. Az akcióban részt vevő "erőember" a szabálytalanul parkoló autókat elforgatta és elhúzta - közölte a szervezet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.