Parkolási igazolványok: rendrakás ősszel

Őszre tervezi a mozgáskorlátozottakra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát és megújítását a kormányzat, derül ki a hódmezővásárhelyi közgyűlés felterjesztésére adott miniszteri válaszból. Ennek során rendet tesznek a mozgásukban korlátozott emberek parkolási igazolványának kiállításával kapcsolatos eljárásokban is.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés áprilisban felterjesztéssel fordult a kormányhoz, azt kérve, hogy vizsgálják felül a mozgásukban korlátozott emberek parkolási igazolványának kiállításával kapcsolatos 2003-as kormányrendeletet, a jogosultság megállapításában a jövőben vegyen részt egy független orvosszakmai fórum, a visszaélések elkerülése érdekében alakítsanak ki a jelenleginél hatékonyabb ellenőrzési formákat, a szétaprózott szabályozás helyett pedig alkossanak egységes szerkezetű jogszabályt – közölte Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.

Mint mondta, a parkolási igazolvány igényléséhez háziorvosi, szakorvosi, gyermekorvosi vagy egyéb, egészségügyi intézményi szakvélemény szükséges, ha ilyen van, az okmányirodák kötelesek kiállítani az igazolványt. Azaz, bár legalább hat különböző rendelet szabályozza az igazolvány és az egyéb kedvezmények igénylésének feltételeit, nincs olyan felülvizsgálati fórum, amely a szakvélemény kiállítását ellenőrizné és az esetleges visszaéléseket ki tudná szűrni.

A sajtóreferens hozzátette, hogy a mozgásukban korlátozott emberek számára a közlekedési és a parkolási kedvezmények elengedhetetlenül szükségesek a mindennapi életvitelük során, de egyúttal olyan előnyöket is biztosítanak - így például az ingyenes parkolást -, amellyel sajnos sokan jogosulatlanul visszaélnek.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a felterjesztésre adott válaszában utalt arra: a mozgáskorlátozottakkal kapcsolatos joganyag átfogó megújítása, illetve a parkolási igazolványokkal történő visszaélések csökkentése érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium bevonásával tárcaközi munkacsoportot hoztak létre.

Tájékoztatása szerint a munkacsoport – a szakmai és az érintett társadalmi csoportok érdek-képviseleti szervezeteinek bevonásával – már megtartotta az első egyeztetést, amelyen a Belügyminisztérium több olyan javaslattal élt, amely egybevág a vásárhelyi közgyűlés felvetéseivel: így felvetődött - a többi között – egy független orvosszakértői fórum megbízása, a korábban kiadott engedélyek felülvizsgálata, az igazolványhasználat szigorúbb ellenőrzése, valamint a visszaélések komolyabb szankcionálása is.

A közigazgatási tárca vezetője levelében kitért arra is, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium második félévi munkatervében szerepel a mozgáskorlátozottakra vonatkozó szabályozás felülvizsgálata és megújítása, a folyamat egyik meghatározó eleme a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványaival kapcsolatos szabályoknak a hódmezővásárhelyi önkormányzat által javasolt felülvizsgálata is.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hozzátette: a kormány már lépéseket is tett, így került sor az országban több helyen, például a fővárosban is a parkolási igazolványok használatának nagyszabású rendőrségi ellenőrzésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.