Párhuzamos tanévet indít az MSZP

Videókon magyarázzák az „alternatív tananyagot” a szocialistáik által felkért tanárok.

A gondolkodás iskolája néven indul weboldal az MSZP kezdeményezésére. Tapasztalt, országosan ismert pedagógusok hétről hétre közzétett videókon magyarázzák majd az általános iskolai tananyagot az egész tanév során. Hiller István, a szocialisták szakpolitikusa, volt oktatási miniszter lapunknak azt mondta: két hónapja kezdték el tervezni a jövő héten bemutatandó honlapot, amely célja, hogy felhívja a figyelmet a tanítási szabadság fontosságára akkor, amikor a kormánypolitika engedelmességet vár el nemcsak a diákoktól, hanem a pedagógusoktól is.

Hiller István és Tóiás József
Banczik Róbert / Népszabadság

Hiller elmondta, semmilyen politikai igényt nem támasztottak a felkért előadókkal szemben, rájuk bízták az ötlet megvalósítását. Nemcsak humán tárgyakat, hanem matematikát, informatikát is oktatnak majd egy-egy évfolyamnak. A történelemórák például a nyolcadikos tananyagot veszik végig.

A volt oktatási miniszter kérdésünkre azt mondta, bár reméli, hogy érdeklődő diákok, tanulócsoportok is nyomon követik majd az előadásokat, a 13-14 évesek többsége aligha hallgatja meg délután újra (még ha más interpretációban is) a második világháború történetét, amit délelőtt az iskolában már elmondtak neki.

A weboldal elsősorban pedagógusoknak szól majd, nekik mutathatja meg, hogy „másként is lehet" – mondta Hiller, aki szerint míg a központosított iskolairányítás azt üzeni a tanároknak, hogy ne térjenek el az uniformizált tananyagtól, ők ezzel a kezdeményezéssel is azt, hogy merjenek gondolkodni, és szabadon beszélni legalább a gyerekek előtt. És ha ebből a mentalitásból valami átszüremlik a tantermekbe, már megérte. A volt oktatási miniszter megemlítette: üzenetük - hogy lehet másként is - az ellenzéki politizálásra is érthető, mert nem elég kritizálni például az iskolarendszer átalakítását, az erőltetett központosítást, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését, az új alaptantervet, hanem alternatívát is kell állítani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.