Parancsra csúsztatnak

Több, magát „családjukat eltartani szándékozó kisrendőrként” megnevező olvasónk szerint több megyei rendőr-főkapitányságon is adósak maradtak a 2014-es túlórapénzekkel. Panasszal azonban senki nem mer élni, mert ahogy fogalmaznak: tartanak az esetleges hátrányos következményektől.

A hatályos szabályozás szerint a túlórákat 30 napon túl pénzben kellene megváltani. Számos helyen azonban máig sem fizették ki még a 2014-ben teljesített túlmunkákat sem. „Ezt a határidőt korábban sem mindig tartották be a rendőrségnél – írja egyik olvasónk –, de az eddigi gyakorlat szerint az év elején azért mindig rendezték az előző évi tartozásokat. Most nem.” A lapunkat megkeresők úgy tudják, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) már felmérte a „bennmaradt túlórákat”, de ennél több még nem történt az ügyben. Miközben a kisrendőrök a pénzükre várnak, több helyen a tavalyról bennragadt túlórák lecsúsztatására kötelezik az állományt a megyei parancsnokok – írják. Állítólag a megyei rendőrségi gazdasági vezetők felsőbb (szóbeli) parancsra nem akarnak fizetni – az állományban legalábbis több helyen ez terjedt el.

A túlóra „szabadidővel történő megváltása” azonban senkinek sem jó. Nem keresnek olyan jól a kisrendőrök, hogy ne jönne jól minden forint, amiért már ­amúgy is megdolgoztak. Nem mellesleg, ha a túlórát szabadidővel fizetik ki, azzal csak a mindenkor szolgálatban lévő leterheltsége nő. Ennek ellenére több helyen a kifizetetlen túlórák egy részét az érintettek parancsra lecsúsztatták, azaz meggyőződésük és érdekük ellenére szabadidőben „vették ki”. Forrásaink megjegyezték: a kifizetetlen túlórák többsége nem előre tervezett túlmunka volt, hanem készenléti időn kívül, például éjszakai munkavégzéssel halmozódtak fel. Úgy tudják, van olyan főkapitányság, ahol 40 és 150 óra között mozog a dolgozóknak ki nem fizetett túlórák száma.

Egy hete megkerestük kérdéseinkkel az ORFK sajtóügyeletét. „Megkeresését megkaptuk, válaszadásunkig szíves türelmét kérjük”, írták. A válasz azóta sem érkezett meg. Lapunk információi szerint az ORFK valójában csak most kezdte meg összegezni a bennragadt túlórákat.

Az egyik szakszervezet lapunk megkeresésére felhívta az ORFK illetékesét, aki nem cáfolta a probléma létezését, ám a szakszervezeti vezetőnek azt ígérte, a problémát napokon belül orvosolják, és az elmaradt túlórákat kifizetik. A kisrendőrök levelét olvasva rejtély, honnan fogják tudni az ORFK-n, hogy melyik megyében hány kifizetetlen túlórát halmoztak fel, és melyik rendőrnek mennyivel tartozik a testület. A főkapitányságok a jelek szerint eddig eltitkolták feletteseik elől a számokat, az érintettek pedig nem mertek panaszt tenni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.