Palkovics meghökkent

Hamarosan kormányrendeletbe foglalják a szakracionalizálást, vagyis azt, hogy milyen alap- és mesterszakok lesznek az ország felsőoktatási intézményeiben. Az egyeztetési folyamatnak az egyik csúcspontja az volt, amikor kipattantak a kommunikációs, majd a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetéséről szóló tervek.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár meglepődése érezhetően őszinte volt a szakracionalizálási tervek elleni diákmegmozdulások láttán. Az államtitkár meghökkenését az okozta, hogy a Magyar Rektori Konferencia (MRK) illetékes szakbizottságai elvileg már február óta azon dolgoztak, hogy áttekintsék a párhuzamosságokat, továbbá azt, hogy hol lehet az alapképzéseket a mesterképzésekhez igazítani.

A tárca abból főzött, amit az MRK elé rakott, ezért is lepte meg őket az erőteljes ellenállás. A felsőoktatásért felelős államtitkárságon azt hitték, hogy a rektorok az ágazat valamennyi intézményének érdekét képviselik. Az sem garantálható továbbá, hogy a rektor (dékán) házon belül egyeztet-e. Vagyis egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy rektor az általa vezetett intézmény összes véleményét képviselni tudja egy ilyen egyeztetésen.

Változatlanul nem világos ugyanakkor, hogy miért kerülnek olyan kérdések a minisztérium asztalára, amelyek nem oda valók. A szakrendelet kapcsán a tárcának sokak szerint csupán egyetlen feladata lenne: jogszabályban keretet adni azoknak a szakoknak, amelyeket az egyetemek kezdeményezésére a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) jóváhagyott és az Oktatási Hivatal is regisztrált.

Kérdéses az is, hogy mi köze az államtitkárságnak a szakok tartalmához. Ez egyértelműen akadémiai kérdés ugyanis, egy az autonómiát tiszteletben tartó rendszerben nem lehetne pár egyetemi emberrel leülni, és ezzel ki is pipálni az egyeztetést. Jogi szakértők úgy vélik, hogy ha a minisztérium meg akarja akadályozni a szakburjánzást, illetve hatni akar a képzési tartalomra, akkor a normatív szabályozás terén lenne mozgástere (világos kritériumokkal jelezve, mit finanszíroz), illetve kezdeményezhetné a MAB-nál a szakindítási szabályok újragondolását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.