Pálffy István igaz keresztényi programja a köbön
Miért lesz egy újságíróból politikus? - kérdezi a kemény kuruc Pálffy Istvántól Vujity Tvrtko a TV2 szerdai Mokkájában, és kérdezi amúgy mindenki egy ideje, ha egy „médiás" beszáll a nagy magyar adok-kapokba, hőzöngésbe, nevezzük most közéletnek. Legutóbb talán éppen Retkes Attila SZDSZ-elnök, korábban zenei szakíró megválasztásának idején kérdezték sokan ugyanezt. A mellőzött, a közbeszédből mintegy kirekesztett hidegburkolók, autófényezők, felszolgálók, kézilányok, egyetemi tanárok nevében muszáj tüntetnem a diszkrimináció ellen: azt miért nem kérdi senki, miért lesz politikus a műkörmös kisasszonyból?
Hát a Barna bácsiból?
Nincs visszaút
Meg is mondom, miért nem kérdezi. Mert senkit nem érdekel már az, miért lesz valakiből politikus, politikussá válni nem rang, nem kiváltság, csupán kín, keser és nyöször, jaj, beh rossz is politikusnak lenni ma Magyarországon. A szívem szakad meg.
Pálffy persze nem most szállt be, ama hírhedt, letiltott rádiójegyzetben világosan elárulta, anatómiai ismereteinknek némileg ellentmondva jobboldalon dobog az ő szíve. A jobboldalon dobogással különben alapból nincs semmi baj, az ország nagyobbik fele momentán épp szemen köpi az anatómiát, ami - figyelembe véve az elmúlt nyolc év „baloldali" teljesítményét -, nem nagy csoda, és garantáltan tovább tart, mint három nap, esetleg mint három év. Az viszont továbbra sem szerencsés, ha egy közszolgálati műsorkészítő árulja el szimpátiáit, akár közvetve, akár közvetlenül. Neki attól a perctől kezdve nincs visszaút a közszolgálatba.
Az újságírónak is csak egy iksz jut négyévente, és hát míg csak arról van szó, hogy a kereskedelmi tévé vasárnap esti riportmagazinjában Sváby András úgy égeti, aláztatja magát szénné Orbán Viktorral, hogy én kérek elnézést, addig nincs is semmi gond, mondom. Magánnyomor. És akkor sincs gond, ha lehet annyira bízni a magyar újságíró-társadalom jeleseiben, hogy félreteszik szimpátiáikat, amikor egy, velük világnézetileg szembenálló közéleti személyiséggel beszélgetnek a képernyőn. Vagy az éterben.
De hát nem lehet bízni. Nem is lehetett soha.
Szkíta hurik
Tulajdonképpen nem is az a kérdés, miért lesz az újságíróból politikus, hanem hogy ha már az lesz belőle, mit akar. Azt már lehet tudni, milyen világ várna ránk, ha Pálffyból esztéta, műkritikus válnék. Tőle tudjuk például, hogy Kertész Imre és Esterházy Péter kiírta magát az irodalomból. A Mokkából kiderült az is, Pálffy a hungarikumok és a média összefüggéseivel foglalkozna szakpolitikailag, például úgy, hogy kötelezően kommunikálandóvá tenné, ha valamely termék oltalmat kap. A „kecskesajt a székelyvicc", versenyelőnyéről van szó, hogy jobban értsük.
Az affirmative action módszerével köll ezután tendereztetni a skót-, na pláne a zsidóvicceket.
Tegnap viszont előrukkolt konkrét politikai programjával is, ami így, április 11. előtt pár héttel igazán szép, polgári dolog. A Credo című cikk a Magyar Hírlapban jelent meg. Pálffy gondolt a hetilapok népére is: a Magyar Demokrata legfrissebb számában is ott virít egy jegyzet, Esély a címe.
Summázom: megmaradnak a kisposták, a kishivatalok, újra jár majd a vonat meg a busz, a magányosok társra találnak, nem kell már sztk-bot, az idősek majd a közgondoskodásra támaszkodva botorkálnak el a kisközértig, magyar kézben marad a föld, nem lesz idegen nagybirtok meg génmódosított nagyüzem. Szellősebbek lesznek a városok (a sok zavaró házikót meg plázát nyilván keresztény bontógömbök zúzzák porrá, az evangélium nevében), lesz megint kötelező nyelv (magyar). Meg erkölcs, meg hit. Hogy ez utóbbi kötelező lesz-e, egyelőre homályos. Talán. Felállunk a szégyenpadról, böribe vágjuk a törvénytelenül gazdagodókat, euró csörgedez majd a kasszában, több lesz a dolgozó ember, egészségesebbek leszünk, továbbá, tudható meg az expozéból, kevesebb lesz az abortusz, a halott. Ha önerőből nem megy, segítenek a jövendő kettős állampolgárok. Szeretet, szolidaritás, szinergia.
A gumigyár kapuján kilépve pedig minden egészséges magyar férfit szkíta hurik várnak majd, fejenként hetvenheten, hiányos öltözetben, fejük tetején féldekás cserkókkal egyensúlyozva.
Pálffy Istvántól én eddig három dolgot irigyeltem igazán, az egyik, hogy egykor Stahl Judit mellett üldögélt esténként, a másik a bortudománya, a harmadik meg az MTV-s honor. Tegnap óta a jövőbe vetett bizalmát, a fantáziáját is. A Fidesz és a KDNP személyzetpolitikáért felelős potentátjainak pedig megfontolásra javaslom, a biztosnak tűnő győzelem után számoljanak Pálffyval mint a gazdasági és hagymázügyi csúcstárca lehetséges vezetőjével, aki már a választások előtt is megmutatta, hogy kell kétszer eladni ugyanazt. A Demokratában és a Magyar Hírlapban megjelent cikkek közt ugyanis - egy mikrobekezdés, egy pontosvessző és egy cím kivételével - semmi különbség sincs.
Továbbá annyi bennük a józanság, mint Mesterházy Attilában a politikusi karizma.
