Paks: Csak mondták, hogy szóltak Brüsszelnek?

Az egyértelmű kormányállításokkal szemben – amelyek arról szóltak, hogy az EU nem emelt kifogást az Orbán–Putyin-megállapodással szemben – a magyar kormány egyáltalán nem értesítette Brüsszelt a projektről, így értelemszerűen jóváhagyást sem kapott rá – állítja az Energiaklub.

A szervezet közérdekű adatigénylés keretében próbálta megtudakolni az Európai Bizottságtól, pontosan mi állhatott Lázár János miniszterelnökségi államtitkárnak a január 14-i paktum bejelentését követő azon állítása mögött, hogy "Brüsszel mindent tud a tárgyalásokról, és nem emeltek kifogást".

A most kézhez kapott válaszból az derül ki, hogy az Orbán-kormány nem tájékoztatta hivatalosan az Európai Bizottságot az új atomerőműblokkok terveiről, és ebben az ügyben semmilyen, uniós állásfoglalásként értelmezhető dokumentum nem született.

Korábban a Miniszterelnökség és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is megtagadta a választ arra a kérdésre, hogy pontosan kivel és miről folytattak a Bizottsággal tárgyalásokat, és nem küldték meg azt a hivatalos levelet sem, amelyben állítólag Brüsszel rábólint a beruházásra. Ezért fordult az Energiaklub február elején az adatigénylésével Európai Bizottsághoz.

Mint emlékezetes, Chantal Hughes, az egységes piacért és szolgáltatásokért felelős főbiztos szóvivője február elején azt közölte az MTI-vel, hogy megkezdődött az uniós eljárás a megállapodás közbeszerzési vonatkozásainak kivizsgálására – az akkori információ közvetve szintén arra utalt, hogy a kormány a konstrukciót előzetesen nem egyeztette Brüsszellel. 

Hamvas István, a Paksi atomerőmű vezérigazgatója, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Baji Csaba, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója a paksi mezőn
Hamvas István, a Paksi atomerőmű vezérigazgatója (b), Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Baji Csaba, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója a paksi kapacitás-fenntartás gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatásairól tartott sajtótájékoztató után megtekinti a Paks II. beruházás helyszínét 2014. február 24-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.