Paks II. hozhatja el a Kánaánt Kalocsára

Nem menekülttábor lesz a kalocsai Foktői úti laktanyában, hanem munkásszállás. A Paks II. atomerőmű építői laknak majd benne - közölte a kalocsai polgármester.

A kormányzat fogja használatba venni Kalocsán a Foktői úti laktanyát, de nem menekülttábor lesz benne, ahogyan a lakosság körében rémüldözve terjesztették, hanem munkáslakótelep. Ezt Bálint József, Kalocsa polgármestere jelentette be egy lakossági fórumon. Korábban azt mondta: csak akkor mondja meg, mit terveznek a laktanyába, ha erről már megszületett a kormányzati döntés.

A kalohírek.hu portál szerint ez most megszülethetett, mert Bálint József közölte: 2800 főnek otthont adó munkáslakótelep létesül a laktanyában. Ott lakik majd a Paks II. atomerőművet építő munkások egy része. Erre csak akkor kerülhet sor, ha megépül a Kalocsa és Paks közötti Duna-híd, amiről már szintén megszületett a kormányzati döntés. Az eredeti tervek szerint már 2018-ban átadták volna, a kalocsai polgármester szerint azonban most 2020 tűnik a reális dátumnak.

„Ez hozhatja el a Kánaánt, ez ad lehetőséget, hogy Kalocsa kitörjön, fejlődésnek induljon, munkahelyek teremtődjenek - mondta a baloldali polgármester.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.