Pad Ferenc kiosztaná a második sárga lapot

Pad Ferenc szakszervezeti vezetőtől várják az ajkai–tapolcai választókerület elhódítását a szocialisták. A független Kész Zoltán veszprémi sikere után megint az újpesti modellt követik: saját jelöltet állítottak, aki mögé csak a Demokratikus Koalíció állt be.

Egyetlen munkahelye volt eddig Pad Ferencnek: az ajkai Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., ahol 1972-ben kezdett el dolgozni gépkezelőként, majd csoport- és művezető lett. Miután végzett közlekedésmérnökként, logisztikával foglalkozott, most értékesítési vezető. Amikor 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa történt, már a helyi alumíniumipari szakszervezet elnöke volt, időközben elnökségi tag lett a vegyipari dolgozók országos szövetségében. Húsz évig dolgozott három műszakban, folyamatos munkarendben. Azt mondja, jól ismeri a munkások életét, az ő kenyerüket ette, és őket akarja képviselni az Országgyűlésben is.

A jelölt 60 évesen is tudatosan tervez. Beülne Tóbiás pártelnök mellé a parlamentbe
A jelölt 60 évesen is tudatosan tervez. Beülne Tóbiás pártelnök mellé a parlamentbe
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Merthogy több mint negyven év után munkahelyet váltana: parlamenti képviselőnek készül az ajkai–tapolcai választókerületben. Az MSZP jelölte, a DK támogatja, de abban bízik, hogy ha megismerik, a többi ellenzéki párt is „felhagy a fanyalgással”.

„Bár hatvanéves vagyok, tudatosan tervezem a jövőmet. Három és fél évem van a nyugdíjig, de van bennem annyi energia, amit nem akarok veszni hagyni” – mondja, így magyarázva, hogy a szocialista városvezetés biztatására ősszel elindult az önkormányzati választáson. Öt szavazattal megnyert egy olyan körzetet, amelyet korábban többször is a Fidesz hozott el. Arra azonban, hogy néhány hónap után feljebb léphet, nem számított. Az MSZP helyi és országos vezetői mégis őt kérték fel, induljon el a fideszes Lasztovicza Jenő halálával megüresedett parlamenti mandátumért. Úgy látják, ahogy Újpesten, úgy az ajkai körzetben is MSZP-s jelöltnek van igazán jó esélye, aki az önkormányzati választáson már bizonyított.

Pad Ferenc pedig igent mondott, mert úgy látja, a kormánynak nem számítanak azok, akik a hátukon viszik az országot, és ezért tisztességes bért szeretnének. A tapolcai választókerületben 71 ezren élnek, a legnagyobb város Ajka, ott 25 ezren szavazhatnak. Pad magabiztos. „Ajka nem kérdés. A tapolcai és a sümegi rész nehezebb” – mondja, de rögtön hozzáteszi, jó kampánycsapata lesz, számít a szakszervezetek segítségére. Ráadásul a Mal korábban bauxitbányászattal és -feldolgozással foglalkozott, Tapolca környékén több üzem is volt, sok embert ismer arra. A halimbai bauxitbánya két éve zárt be, több mint kétszáz munkahely szűnt meg. Pad Ferenc azt mondja, mindez megelőzhető lett volna, de a kormány nem segített.

Az MSZP jelöltje szerint ő lehet a következő, aki a veszprémi Kész Zoltán után sárga lapot mutat föl a Fidesz-kormánynak. Majd hozzáteszi: pontosan tudja, hogy ez egy másik meccs, vagyis két sárga után sem jár automatikusan piros, azaz eltiltás. Addig még több mérkőzés hátravan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.