Ozora: szétszedték a fesztiválozók buszát, rekord drogfogás

Magyarország uniós csatlakozása óta nem találtak egyszerre akkora mennyiségben kábítószert, mint kedd délután Letenyén, az ozorai fesztiválról Abbáziába (Opatija) tartó egyik autóbuszon.

Cséve Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője az autópálya-átkelőnél arról számolt be, hogy a NAV munkatársai három horvát rendszámú autóbuszt ellenőriztek, amely a fesztiválról Horvátországba tartott. Az egyik buszon egy utas szándékosan lelocsolta a pénzügyőrt, hogy elterelje a figyelmét, közben pedig egy táskát dobott fel valaki a jármű tetejére.

Mint kiderült, a táskában több mint két kilogramm kábítószer volt, egyebek között amfetaminszármazékok, speed, marihuána, heroin és valószínűleg kokain.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta: a busz mintegy 50 utasát leszállították, és a rendőrség bevonásával tételesen is átvizsgálták őket, miközben az autóbuszból rejtekhelyekről további nagy mennyiségű kábítószer került elő. A hosszú ideig tartó ellenőrzés miatt a legtöbben az árnyékba húzódva várakoztak, csomagjaikat az aszfaltra pakolták.

Az utasok mindegyike az ozoraihoz hasonló fesztiválra tartott volna Horvátországba, többségük fiatal, de akad köztük középkorú és 60-70 éves is. Néhány horvát és magyar fiatal mellett számos más országbeli állampolgár is ült a buszon, köztük ausztrál, izraeli, brit, svájci, francia és montenegrói.

A rendőrök és a pénzügyőrök a busz mögött egy pulton, illetve a jármű mellett, az aszfalton vizsgálták és leltározták a nagy mennyiségű kábítószert. A buszból többek között zacskókba porciózott heroin, hallucinogén varázsgomba került elő, de több bontatlan csomagban volt olyan drog is, amelyet előzőleg valószínűleg lenyelve vagy testüregbe rejtve juttattak be Magyarországra.

Kora este még nem fejeződött be az utasok és a busz ellenőrzése. A kábítószerfogásról pontos adatokat valószínűleg csak szerdán tudnak közölni.

Cséve Szabolcs elmondta, az elmúlt néhány napban a hétvégi ozorai fesztiválról Horvátországba utazók között több kisebb fogásuk már volt. Néhány gramm kábítószert több külföldi állampolgárnál is találtak, de egy lefűrészelt csövű, engedély nélküli fegyvert is lefoglaltak a letenyei határátkelőn.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.