Politikai eszközként használják az óvodásokat

Szinte minden számottevő politikai csoport politikai eszközként használja fel az óvodásokat – hívja fel elemzésében a figyelmet az Eötvös Károly Intézet. A köznevelési törvényt, az alaptörvényt, a jogállami elveket és a jóérzést is sérti, ha politikusok a saját népszerűségük növelésére használnak fel óvodásokat – állítja az Eötvös Károly Intézet (EKINT).
Közelmúltban gyerekek szennyvíztisztító átadásán, kormányablak megnyitóján, járási hivatal ügyfélszolgálatának átadóján, de előfordult olyan eset is, hogy egy önkormányzati képviselőt „leptek meg" a születésnapján a gyerekek.

Az EKINT ezért kérdéseket tett fel az óvodáknak és a politikusoknak, s arra voltak kíváncsiak, hogy a nevelést (mint az óvoda elsődleges feladatát) miképpen szolgálta a pártpolitikai eseményeken való részvétel, illetve hogy az óvodások szülei tudtak-e és hozzájárultak-e a gyerekek szerepléséhez, fényképezéséhez.

Több válaszból az derült ki, hogy az óvodák vezetői meg sem értették a problémát – derült ki. A kisteleki óvoda vezetője például válaszában azt írta, hogy a „szülők, hozzátartozók mindig nagy örömmel fogadták, amikor értesültek gyermekeik szereplési lehetőségeiről."

A köznevelési törvény értelmében a pártpolitikai tevékenység azon idő alatt, amíg az intézmény a gyerekek felügyeletét ellátja, mindenki számára tilos – hangsúlyozza az intézet. Ezt azért emelték ki, mert a „helyzet fokozódik": az elemzésből kitűnik, hogy szinte minden számottevő politikai csoport politikai eszközként használja fel az óvodásokat.

A felsorolt rendezvényeken politikusok törekedtek népszerűséget szerezni azzal, hogy kisgyerekekkel mutatkoztak együtt, ezt támasztja alá például az is, hogy többen terjesztették az eseményekről készült képeket a Facebookon.

Az EKINT álláspontja szerint az óvodások pártpolitikai célokra való felhasználása semmilyen körülmények között nem engedhető meg – ehhez még szülői hozzájárulás sem kérhető. Az ilyen hozzájárulás-kérésre adott válasz ugyanis mindenképpen politikai állásfoglalásként értelmezhető, amiről az óvodával szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő szülő nem dönthet szabadon.

Az óvoda kényszerközösség, onnan a gyermeket csak nehézségek árán vagy egyáltalán nem lehet máshová átvinni. A szülők ezért is kényszerhelyzetben érezhetik magukat, amikor egy – esetleg nagyhatalmú – politikus rendezvényén való részvételhez kérik a hozzájárulásukat. Attól tarthatnak ugyanis, hogy hozzájárulásukat vagy annak hiányát politikai állásfoglalásként értelmezik, és ezért őket vagy gyermeküket hátrányok érhetik. A helyzet még súlyosabb a kistelepüléseken – véli az EKINT –, ahol a helyi vezetőknek való kiszolgáltatottság tovább nehezíti a szülők helyzetét.

Az elemzés teljes szövege itt érhető el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.