Másodszor nem lehet beköszönni Orbánhoz

A közigazgatási bírósághoz fordult felülvizsgálati kérelemmel Juhász Péter, miután a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta az Orbán Viktor Cinege úti háza elé tervezett demonstrációját.

Az Együtt alelnöke kedd reggel 9 órára jelentett be rendezvényt húsz résztvevővel. Sajtótájékoztatója után a miniszterelnöknek szánt leveleket adtak volna át. Bucsek Gábor főkapitány a tüntetést megtiltó döntésében úgy érvelt: a kormányfő XII. kerületi otthonának környéke kertvárosi, sűrűn beépített családi házas övezet, távol a forgalomtól. A résztvevők beláttak volna a családi házak kertjébe, a házakba, „ez pedig köztudomásúan azzal jár, hogy a lakók nem élvezhetik pihenésüket”, nem állna módjukban „kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől”, sőt ingatlanjuk megközelítése is akadályba ütközne. A magánélet sérelmének veszélye a főkapitány szerint a gyülekezési jog korlátozását indokolja.

A Cinege utcában óvják az idillt
A Cinege utcában óvják az idillt
Forrás: Facebook

Csakhogy Juhász két hete már tartott egy flashmobot a Cinege utcában. A felülvizsgálati kérelem hivatkozik is erre. Ezenkívül úgy érvel: tüntetéseket nem csak emblematikus, a közhatalom gyakorlásához köthető helyszíneken lehet tartani – ráadásul a kormányfő háza szimbolikus.

Még fontosabb, hogy a gyülekezési törvény nem teszi lehetővé egy demonstráció betiltását azon az alapon, hogy mások jogainak sérelmével járna. Ez feloszlatási ok, de tüntetést emiatt előzetesen megtiltani nem lehet. A kérelem szerint noha a rendőrség ingatlanközvetítőket megszégyenítő módon idillinek írja le a Cinege utcát, érdektelen, hogy a demonstráció tervezett helyszíne milyen övezetben található. A törvény értelmében csak akkor lehet megakadályozni a tiltakozást, ha a közlekedés más úton nem biztosítható, de ezt a rendőrség sem állítja. Juhászék további érve, hogy húsz tüntető nem jelent komoly fenyegetést az ott élők magánéletére, ráadásul a kedd délelőtti időpont miatt a pihenésük megzavarása sem valószínű.

Az ügyben a Társaság a Szabadságjogokért – amelynek Juhász korábban munkatársa volt – arra hívta fel a figyelmet: morális vita folytatható arról, hogy helyes-e egy politikus háza előtt tüntetni, de jogi vita tárgyát nem képezheti, mivel a törvény nem tesz különbséget közterületek között.

Az Együtt politikusa csütörtökre saját XIII. kerületi otthona elé is rendezvényt jelentett be. Kíváncsi volt arra, hogy vajon az ott élők magánéletének háborítatlanságát is a gyülekezési jog elébe helyezi-e a rendőrség. A tiltó határozatnak tegnap estig kellett volna megérkeznie, de Juhász lapunknak azt mondta: nem kapott ilyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.