„Jogunkban áll krisztuskövetőnek lenni!” – a Keresztény Demokrata Fórum egyesület egyházi méltóságok és kormánypárti politikusok részvételével rendezett tanácskozást.

Még mielőtt valaki félreértené: a címnek nincs aktuálpolitikai üzenete, és nem tartalmaz olyan rejtett állítást, hogy idehaza valamely erő megkérdőjelezné a keresztény hívek jogát Krisztus követéséhez. Ifjabb Szalma Botond, az egyesület elnökének tájékoztatása szerint a szervezők csupán a figyelmet akarták felkelteni, aktivizálni a keresztényeket.

A konferenciát megnyitó beszéd azonban némiképp áthallásosra sikeredett, mintha a keresztényeket nemtelen támadások érnék Magyarországon. „Minden, amit mondunk, és azt is, amit nem, felhasználnak ellenünk” – vélekedett ifjabb Szalma.

Az első blokk a politikusoké volt. Rétvári Bence KDNP-s államtitkár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ateizmus soha nem fogja legyőzni a hitet. Európának nem a világnézeti semlegességgel vagy a vallásszabadság korlátozásával, hanem a keresztény gyökerek megerősítésével kell fellépnie a muzulmán térnyeréssel szemben.

A kereszténységnek az a „harcos, radikális” megélése, amely a konferencia címében tetten érhető, konfliktusokhoz vezet, és nem a megbékéléshez – jegyezte meg Ékes Ilona fideszes parlamenti képviselő. Elmondta, hogy sokat jelent számára az „imaháttér”, amely erőt ad az élet védelme érdekében, a prostitúció ellen folytatott küzdelméhez, valamint a nők, az anya- és bababarát szülészet támogatásához, vagy például ahhoz, hogy megmutathatta: „van kiút a melegbárból”.

A szintén fideszes Gulyás Gergely szerint a politikával szembeni eleve erős ellenállásnak a többszörösét váltja ki, ha valaki még kereszténységről is beszél. Javasolta: a keresztény politikusok cselekedjenek, de a lehető legritkábban hivatkozzanak a keresztény értékekre, mert a mostani közéleti viszonyok között ezek hiteltelenek.

A politikusok után egyházi vezetők következtek. A politika nem üdvözítő tudomány – állapította meg Bogárdi Szabó István református püspök. A XX. században eleget kaptunk üdvözítő politikusoktól, akik olyan programokat fogalmaztak meg, úgy gyűrtek maguk alá országokat és népeket, hogy közben üdvösséget ígértek. Megszámlálhatatlanul sok halott lett a vége.

A politika – folytatta a református püspök – a gondviselés világába tartozik, arra való, hogy Isten teremtett rendjének fenntartása érdekében feltartóztassa a rosszat, előrébb vigye a jót. Ahol pártok, politikusok vagy mozgalmak üdvözítést ígérnek, ott „keresztény embernek nincs keresnivalója”. (A rend kedvéért: a konferencia protestáns felszólalói természetszerűleg a „keresztyén” kifejezést használták.)

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egyike azoknak a katolikus vezetőknek, akik a közelmúltban kiálltak a kormány mellett, elítélték a „hazánk elleni támadásokat”. Felfogása szerint annak ellenére vállalni kell a médiaszereplést, hogy „roppant gyorsan kiforgatják az ember szavait”. Közéleti megnyilvánulásai szélsőséges reakciókat váltanak ki: „legújabban náci és fasiszta vagyok, mert azt mertem mondani, mi a rabtartóinknak a láncán úgy függünk, hogy adagolják a pénzt”.

A hívek véleménye is megoszlik. Vannak, akik azt kérdezik, miért kell folyton politizálni. Mások ellenkezőleg, arra biztatják, szólaljon meg többször.

A nemzeti tudat valamiképpen olyan, mint a só – fejtegette a katolikus érsek. Ha az ételben nincs só, akkor ízetlen. Ha egy országban nincs nemzettudat, akkor „tele vagyunk kozmopolita emberekkel, és attól rosszabb nincsen: akinek mindig ott van a hazája, ahol éppen jól megy a sora a kozmopolitizmusban”.

Ha viszont nagyon sok só van az ételben, azaz borzasztóan sok a nemzettudat, akkor soviniszták leszünk. És akkor egy egyházat is képes megkörnyékezni az, ami például Szlovákiában látszik: „mindenben a szlovák gondolatot emelik ki”. Az érsek – feltehetően a felvidéki magyarság ügyére utalva – az ottani erőteljesebb egyházi fellépést hiányolta. „Ha Magyarországon bármely népcsoportot üldöznének, biztos, hogy szóvá tenném, keményen szóvá tenném” – közölte Bábel Balázs.

A rendszerváltáskor sokan őszinte szívvel keresték a kapcsolatot az egyházakkal, mások érdekből dörgölőztek – állapította meg Fabiny Tamás evangélikus püspök. A kompenzálási szándék és a túlbuzgalom, amely gyakran begyűrűzik a politikába, kontraproduktív a kereszténység számára. Ahogyan a politika számára is az.

Pál apostol nem a győztesek, hanem a vesztesek, és nem az üldözők, hanem az üldözöttek oldalára állt – hangsúlyozta a „damaszkuszi útról” elmondott példázata kapcsán az evangélikus püspök. A keresztények helye nem a napos, hanem az árnyékos oldalon van. Együttérzést kell tanúsítaniuk az elesettekkel és bajba jutottakkal, nem pedig a hatalomban fürdőzniük.

Fabinyi Tamás felidézte, hogy a szocialisták kormányzása idején egy rádióinterjúban kijelentette: alig várja már, hogy egy konzervatív kormány kritikusa lehessen. Ezzel a mondatával – a politikai változások iránti igényén túl – a bírálat jogát is megfogalmazta. Hiszen ki mondjon kritikát egy keresztény-konzervatív színezetű kormánynak, ha nem az egyház embere?!

Európa újbóli evangelizálása lelki eszköz, sohasem járhat a politika és a vallás olyasfajta összekeverésével, amit a politikai kereszténység jelent. Az evangélikus püspök szerint a politikai és a közéleti kereszténység között óriási a különbség. A politikai kereszténységben – magyarázta – bizonyos mértékű intolerancia van, felsőbbrendűségi tudat és hódítási vágy, gyakori visszaélés a bibliai metaforákkal. Egészen a blaszfémiáig (istenkáromlásig) menően vissza lehet élni Isten nevével, az Istenre való hivatkozással.

„Ez a politikai kereszténység területe, amitől jobb óvakodni. De a közéleti kereszténység jogát senki nem veheti el az egyháztól sem, a politikusoktól sem” – mondta Fabinyi Tamás.

Az egyházak ma már szabadon a nyilvánosság elé léphetnek: nem mindegy azonban, hogyan teszik. Az evangélikus püspök szerint alázatra, önmérsékletre, szelídségre és türelemre van szükség.